01A könyvtár napja alkalmából 2013. április 29-én délelőtt iskolánk vendége volt Nádasdi Péter, a kassai Thália színház művésze.

A vele folytatott beszélgetésből diákjaink egy kissé árnyaltabb képet kaphattak a színész igazán sokoldalú és magával ragadó egyéniségéről, megismerhették a Bodrogközhöz ezernyi szállal kötődő lokálpatriótát, zenészt, futballrajongót.

Nádasdi Péter Királyhelmecen született, a színház mellett a foci és a zene a legnagyobb szenvedélye. Elmondása szerint véletlenül lett színész, ám tehetségére osztályfőnöke Martin Huba azonnal felfigyelt. Évfolyamtársai között olyan jól csengő nevek szerepelnek mint Lukáš Latinák, Juraj Kemka, Róbert Jakab vagy Helena Krajčiová. Mindannyian befutott színészek, de vendégünknek sincs miért szégyenkeznie. Pályája talán nem olyan egyenes ívű és csillogó mint fent említett társaié, de bevallása szerint sohasem a könnyebb utat választotta, a főváros meg a népszerűség pedig egyáltalán nem csábította. Neve mégis jól cseng művészkörökben, hisz hívták játszani a Nemzetibe, kapott epizódszerepet különféle sorozatokban, de az igazi áttörést talán legutóbbi filmje a Barackliget jelentette, amelyben Cserhalmi Györggyel, Tóbiás Szidivel illetve Mokos Attilával dolgozhatott együtt. Miközben a kassai Tháliában sorra találják meg a főszerepek, zenekarával a Semi Holsennel is sorra nyeri a különböző tehetségkutatókat és koncertezik, amikor csak teheti.

Nyughatatlan természet, most leginkább Helmec és Kassa közt ingázik, és újabb filmszerep(ek)re készül.