DSC_0540Testvériskolánk a Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon az idén október 7 – 11 között tartotta a Református Iskolai Napokat. Az ünnepi hét egyik meghatározó eseménye volt a felújított Lorántffy Zsuzsanna Diákotthon és az újonnan kialakított tanműhelyek felavatása, melyen 2013. október 8-án iskolánk néhány diákja és pedagógusa is részt vett.  Az ünnepi beszédek és köszöntők után  megtekinthettük az új kollégiumot, majd a helyi alap- és középiskolák diákjaival együtt mi is részt vettünk a faölelési Guiness világrekord-kísérletben. Bízunk benne, hogy a helyiek célkitűzése sikerrel járt. Délután iskolánk csapata nemzetközi teremfoci-tornán vett részt, melyen a lengyelországi Krosznóból érkezett diákok is megmérettettek.

A „vays-ok“ egyébként gazdag programmal készültek az ünnepi hét alkalmából: minden érdeklődőt szeretettel várnak táncházba, fazekas korongozásra, kemencés lepénysütésre, kerékpártúrára.

Sárospatakon ezúttal is jól éreztük magunkat, szép élményekkel tértünk haza, és bízunk benne, hogy hamarosan ismét találkozunk.