[vc_row][vc_column][vc_column_text]

Idén is megrendezésre került a méltán nagy népszerűségnek örvendő sítanfolyam, amelyen az iskola I.A, I.C, I.D, II.A, II.C, III.A osztályainak válogatott  diákjai vehetett részt. A helyszín második alkalommal is a lublófüredi (Ľubovnianske kúpele) síközpont volt, amely tavaly nagyon jó benyomást tett iskolánk diákjaira.

Így tehát 2018. február 19-én felkerekedtünk és nekiindultunk a félnapos útnak, 20 diák két tanár – Pankovics Andrea és Jánošík Zoltán kíséretében. A szálláshelyünk a Sorea Hotelban volt biztosítva. A hatalmas szálloda gyönyörű helyen, egy kis tisztáson található, elrejtve a külvilágtól a fenyőfák között, de mégis „pályaszállás“, mivel már a főbejárat előtt felvehettük a sítalpakat, és néhány lépés után a sípályán találhattuk magunkat. A koszt kitűnő volt (persze mindenkinek nem lehet jót tenni), az esti programokat a fürdőmedencében, fitnesz-teremben, a biliárdasztal mellett, a lenti közös teremben, esetleg a bárban (ahol alkoholt nem szolgáltak fel) tartottuk. A 2-3 ágyas fürdőszobával, tévével ellátott szobák tiszták, kényelmesek voltak.

Az ebéd után a kipakolást követően szembesültünk azzal a ténnyel, hogy egy kellemes kis séta vár még ránk felfelé a dombon. Már az érkezés napján kimentünk egy kis ismerkedésre a hóval és a sítereppel, majd este csoportokba osztottak bennünket. A kezdők Jánošík tanár úr mellett sajátíthatták el a síelés alapjait, a haladók pedig Tomáš instruktorral siklottal le a lublói dombok leejtőin. Szerencsére az időjárás a kedvünkben járt. Sütött a nap, de hideg volt, a néha a havazás pedig mesebelivé változtatta a tájat. Csütörtökön meglátogattuk az lublói várat és skanzent, majd jutott idő a vásárlásra is. Persze arra nem számítottunk, hogy a végén még vissza kell gyalogolnunk a szállodába is, pihenésként azon a nap majdnem 15 km-t gyalogoltunk.

Az utolsó este a pakolás és a szomorkodás estéje volt. Mindenki szembesült azzal a ténnyel, hogy egyszer minden véget ér, így ez a sítanfolyam is. Elmondhatjuk, hogy február 23-án úgy érkeztünk haza, hogy minden diák megtanulta a síelés alapjait és a sílécen való biztonságos közlekedést. Bízunk benne, hogy ez a népszerű hagyomány – a sítanfolyam – soha nem szakad meg, és még nagyon sok diákot sikerül eljuttatni erre a csodás helyre.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1521786901778-7af66e85-583f-10″ include=”16538,16539,16540,16541,16542,16543,16544,16545,16546,16547,16548,16549,16550,16551,16552,16553,16554,16555,16556,16557,16558,16559,16560,16561,16562,16563,16564,16565,16566,16567,16568,16569,16570,16571,16572,16573,16574,16575,16576,16577,16578,16579,16580,16581,16582,16583,16584,16585,16586,16587,16588,16589,16590,16591,16592,16593,16594,16595,16596,16597,16598,16599,16600,16601,16602,16603,16604,16605,16606,16607,16608,16609,16610,16611,16612,16613,16614,16615,16616,16617,16536″][/vc_column][/vc_row]