[vc_row][vc_column][vc_column_text]1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ikét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította. Pakisztánban 1952-ben az urdu nyelvet nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Bangladesben, mely akkor még Pakisztán része volt, tiltakozások kezdődtek, mivel a bangladesiek anyanyelve nem az urdu, hanem a bengáli. A bengáli nyelvi mozgalom Dakkában február 21-én nagy tüntetést szervezett, de a rendőrség keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben és közülük ötöt megölt. Bangladesben ezt a napot azóta a bengáli nyelvi mozgalom napjaként ünneplik.

Az esemény emlékére és Banglades javaslatára nyilvánították az anyanyelv nemzetközi napjává február 21-ét. 2000-ben ünnepelték először, és azóta minden évben rendezvényeket, szimpóziumokat tartanak ezen a napon.

Erre a napra emlékeztünk meg a Királyhelmeci Szakközépiskolában osztályok közötti nyelvi verseny keretén belül. Háromfős csapatok mérték össze tudásukat, kreativitásukat a nap folyamán. Nyelvi fejtörők, játékok, nyelvtörők, irodalmi feladatok megoldása után a következő osztályok kerültek ki győztesen.

Szlovák nyelvből:

I. hely: Denisa Majerníková, Alexa Némethová, Regina Gyüreová (IV.A)

II. hely: Nikoleta Battyányiová, Dominik Tronka, Alex Koči (I.A)

Veronika Barnová, Dominika Tóthová, Erik Železník (III.A)

III. hely: Viktória Baloghová, Gabriela Balogová, Nikoleta Milá (II.A)

 

Magyar nyelvből:

I. hely:  Horócky Erik, Káša Krisztián, Sabo Dominik IV.A

II. hely: Bort Balázs, Hutka Dominik, Kocsis Szabolcs I.B

III. hely: Bártfay András, Megyesi Péter, Tóbiás Nándor II.B

A verseny célja abban is rejlett, hogy felhívja diákjaink figyelmét a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” element_width=”6″ item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1582810117070-351f2b7a-97a8-9″ include=”20991,20992,20993,20994,20995,20996,20997,20998,20999,20990″][/vc_column][/vc_row]