Beszélgetés a nőgyógyásszal

A nemi betegségek a betegségek olyan csoportját alkotják, amelyektől minden szexuálisan aktív személy tart.Terjedésük szoros összefüggésben van az életstílusunkkal és potenciális megbetegedésünk esélye a gyakori partnercserével nő. Erre a valóságra szerettük volna felhívni  diáklányaink figyelmét egy beszélgetés keretében, melyet MUDr. Pataky Zoltán nőgyógyász tartott iskolánkon 2013. október 24-én. A találkozó első részében a diákok megnézték az „In your face“ című filmet, amit kötetlen beszélgetés követett. A beszélgetés folyamán a doktor úr elmagyarázta az egyes nemi betegségek veszélyeit, beszélt a védekezés módjairól  és felhívta a diákok figyelmét a felelősségteljes hozzáállásra a témát illetően. Hiszen mindenkinek tudnia kellene, hogy jobb a megelőzés, mint a  kezelés.Tovább →

Leonardo da Vinci program

Iskolánk diákjai ebben a tanévben is részt vehettek a Leonardo da Vinci programban. A program célja a szakmai alap- és továbbképzés európai jellegének erősítése, az elméleti és gyakorlati szakmai tudás, valamint a szaknyelvi készségek fejlesztésének elősegítése. Az idén is, csakúgy mint a múlt tanévben, diákjaink egy háromhetes szakmai gyakorlatban vettek részt Budapesten.A csapat Szeptember 22-én vasárnap indult az iskola épülete elől. Diákjaink alig várták, hogy megérkezzenek a fővárosba. Tele voltak kérdésekkel: milyen lesz a szállás, az étkezés, a munkahely.            Megérkezéskor lassan minden kérdésre választ kaptak. 23-án hétfőn a budapesti fogadó szervezet irodájában fontos információkat, feladatokat és értékes tanácsokat kaptunk az ottléttel kapcsolatban, majd…Tovább →

Sárospatakon jártunk

Testvériskolánk a Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon az idén október 7 – 11 között tartotta a Református Iskolai Napokat. Az ünnepi hét egyik meghatározó eseménye volt a felújított Lorántffy Zsuzsanna Diákotthon és az újonnan kialakított tanműhelyek felavatása, melyen 2013. október 8-án iskolánk néhány diákja és pedagógusa is részt vett.  Az ünnepi beszédek és köszöntők után  megtekinthettük az új kollégiumot, majd a helyi alap- és középiskolák diákjaival együtt mi is részt vettünk a faölelési Guiness világrekord-kísérletben. Bízunk benne, hogy a helyiek célkitűzése sikerrel járt. Délután iskolánk csapata nemzetközi teremfoci-tornán vett részt, melyen a lengyelországi Krosznóból…Tovább →

Állítsuk meg a HIV vírust és az AIDS-et!

Talán sokaknak meglepő, hogy mennyi olyan dolog van a világon, amelyről azt hisszük, hogy velünk nem történhet meg, ám ha nem vagyunk eléggé óvatosak, az életünkbe is kerülhet. Az egyik ilyen a HIV vírus, amely az AIDS okozója.2013. október 8-án éppen erről a betegségről  tartottak előadást a  tőketerebesi regionális egészségégügyi hivatal dolgozói. Az előadók igyekeztek szórakoztató módon rámutatni arra, milyen komoly dologról is van szó. Tájékoztattak arról, hogy milyen módon terjed a HIV vírus és hogy milyen megelőzési lehetőségek vannak. A HIV egy olyan vírus, amely nagyon lassan fejlődik ki, tehát sokszor nem is tudjuk, hogy hordozók vagyunk, csak…Tovább →

Szülőértekezlet

Tisztelt szülők!Értesítjük Önöket, hogy 2013 október 7-én 13.30 órai kezdettel szülőértekezletet tartunk iskolánk B épületében az 1. emeleten.Tovább →

Tanévnyitó beszéd

Kedves diákok, Tisztelt tantestület, Tisztelt szülők!Engedjék meg, hogy Királyhelmeci Szakközépiskola területén köszöntsem Önöket a 2013/14-es tanév ünnepélyes magnyitása alkalmából.Remélem, hogy szép, élményekkel teli szünidőben volt részük, sikerült kipihenniük az iskolai fáradalmakat, és elég erőt gyűjtöttek az új tanév feladatainak sikeres  teljesítéséhez. Véget ért a nyár, és mi ismét találkozunk, hogy Önök Kedves diákok beüljenek az iskolapadba és új ismereteket szerezhessenek, és mi pedagógusok ezeket az ismereteket átadhassuk Önöknek.Külön köszöntöm az első évfolyam tanulóit, akik számára iskolánk új környezetet jelent. Nem könnyű az alapiskola legidősebb tanulója címet a középiskola legfiatalabb tanulójára cserélni. Sokak számára ez nehéz…Tovább →

Ballagás

„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek (...)Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.( ...)Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”Márai…Tovább →

Vendégünk volt Nádasdi Péter, a kassai Thália színház művésze

A könyvtár napja alkalmából 2013. április 29-én délelőtt iskolánk vendége volt Nádasdi Péter, a kassai Thália színház művésze.A vele folytatott beszélgetésből diákjaink egy kissé árnyaltabb képet kaphattak a színész igazán sokoldalú és magával ragadó egyéniségéről, megismerhették a Bodrogközhöz ezernyi szállal kötődő lokálpatriótát, zenészt, futballrajongót.Nádasdi Péter Királyhelmecen született, a színház mellett a foci és a zene a legnagyobb szenvedélye. Elmondása szerint véletlenül lett színész, ám tehetségére osztályfőnöke Martin Huba azonnal felfigyelt. Évfolyamtársai között olyan jól csengő nevek szerepelnek mint Lukáš Latinák, Juraj Kemka, Róbert Jakab vagy Helena Krajčiová. Mindannyian befutott színészek, de vendégünknek sincs…Tovább →

Nemzetközi drogellenes világnap

A kábítószerek már régen nemcsak a drogfüggők szűk körének a problémája.  A drogok és a drogterjesztés határokon és kontinenseken átívelő jelenség,  amelynek  egészségkárosító hatása és súlyos társadalmi valamint gazdasági  következményei vannak. Ezen problémák megoldására  nem létezik egyértelmű és univerzális recept. Az egyedüli megoldást a széleskörű és rendszeres tájékoztatás jelenti, amelynek során egyértelművé válik, hogy a drogok nem  vezetnek a teljes boldogsághoz. Éppen ezért 2013. június 27-én iskolánkon  előadást szerveztünk a legális és illegális drogok káros hatásairól. Ezen akción belül a diákokat tájékoztattuk a drogok különféle fajtáiról és használatuk veszélyeiről. Az előadás után a diákok megnézhettek egy dokumentumfilmet, amely bemutatta, hogy a kábítószer használata következtében hogyan siklanak…Tovább →