[vc_row][vc_column][vc_column_text]

DSC_0034

2015. október 2-án rendeztük meg iskolánkon a magyar népmese napját. A nap célja, hogy a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Ezen a rendezvényen az iskolánk irodalom iránt érdeklődő tanulói és pedagógusai vettek részt. A mese ápolása és felelevenítése nemcsak gyermekkorban meghatározó, hanem a felnőttek világában is. A jó hangulatú rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a tanárok és tanulók belecseppenjenek, ha csak egy kis időre is, a mese világába.

Ez a kis „meseóra” PhDr. Pankovics Andrea tanárnő vezetésével és az I.A osztály tanulóinak közreműködésével került megrendezésre. Szívesen bújtunk a mesehősök bőrébe, mert mesebeli jelmezünk a játék és a verseny része is volt. Amikor mindenki összegyűlt a teremben, akár egy nagy család, a mese fontosságával ismertetett meg bennünket a tanárnő. Ezt követően a közkedvelt Magyar népmesékből néztük meg A király kenyere című mesét. Majd Benedek Elek életútjával ismerkedtünk meg, ugyanis az ő születésnapjához fűződik már 11. éve ezen nap megrendezése. Ezután az egyik mesehős olvasta fel a Kőleves című történetet. A diákok figyelemmel kísérték az eseményeket, mert végül egy feladatsort kellett megoldaniuk, amely az elhangzott népmesékből volt összeállítva. Itt kaptak szerepet a mesehősök is, mert az egyik feladatban azt kellett meghatározni, hogy melyik népmeséből léptek elő. A legügyesebb feladatmegoldók oklevélben részesültek. Ráadásként az igazságos Mátyás király meséjébe csöppentünk, és ismét tudatosítottuk, hogy csak „Egyszer volt Budán kutyavásár”.

A rendezvényről senki sem távozhatott üres kézzel, hamuban sült pogácsa volt a jutalma minden mesét hallgató diáknak és tanárnak.

            Végül Pankovics tanárnő Boldizsár Ildikó meseíró és meseterapeuta szavaival bocsájtott bennünket útnak: „A mese hősei folyton mozgásba, „úton” vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.”

                                                                                                          Juhász Médea I.A

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1444379972003-adaa340d-8f5b-7″ include=”8533,8532,8531,8530,8529,8528,8527,8526,8525,8524,8523,8522,8521,8520,8519,8518,8517,8516,8515,8514,8513,8512″][/vc_column][/vc_row]