[vc_row][vc_column][vc_column_text]

098

A nagytárkányi „LibaGaliba” már igazi fesztivállá nőtte ki magát. Néhány évvel ezelőtt még csak egy kis kezdeményezésként indult, de mára már a régió egyik legnépszerűbb eseménye, mely több száz látogatót vonz.

Iskolánk harmadik éve kapott meghívást a „LibaGaliba” főzőversenyére 2015.október 24-én. Iskolánkat PaedDr. Furik Krisztina, PhDr. Andrea Pankovics, Ing. Tibor Sáradi, Ing. Brigita Bernátová, Mgr. Denisa Szemánová és Štefan Horváth képviselték.

Csapatunk öt fogásos menüvel készült, amelyben minden étel „főszereplője” a liba volt. A tálalás PhDr. Andrea Pankovics   tervezése alapján készült.

A főzés mellett a gyerekek sem unatkoztak. Számukra tanáraink és iskolánk két diákja: Laura Leczová, Gabriela Horoczka biztosított kézműves foglalkozást.

Az egész októberi nap nagyon jó hangulatban telt, a jó kedvet az sem tudta beárnyékolni, hogy nem lettünk dobogósak a versenyben. Örültünk, hogy sok emberrel találkozhattunk, megkínálhattuk őket ételeinkből és az érdeklődőknek információt is adhattunk az iskolánk által nyújtott tanulási lehetőségekről.

A ragyogó őszi időjárás csak fokozta a jókedvet és még kellemesebbé tette a fesztivál hangulatát.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” element_width=”6″ item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1446464639275-2a990971-c1e51446464639260-2″ include=”8647,8648,8649,8650,8651,8652,8653,8654,8655,8656,8657,8658,8659,8660,8661,8646″][/vc_column][/vc_row]