[vc_row][vc_column][vc_column_text]

DSC_0341

December 1-jén a világ minden részén az emberek szolidaritásukat fejezik ki az AIDS elleni harcban, mely egy nagyon alattomos betegség. Ez a nap arra szolgál, hogy felhívjuk az emberek figyelmét erre a máig nem gyógyítható betegségre. A HIV illetve AIDS-ben elhunyt emberek száma növekszik, annak ellenére, hogy vannak bizonyos megelőzési lehetőségek. A megelőzés továbbra is az egyedüli lehetőség a HIV terjedésének megakadályozására.

Nem volt ez másképp iskolánkon sem, amely ezen az éven már negyedszer kapcsolódott be az országos Vörös szalag elnevezésű kampányba, melynek célja éppen az említett betegség elleni harc. Reggel a tanítás megkezdése előtt a II.A tanulói piros szalagot tűztek fel iskolánk diákjainak és tanárainak. Később a nap folyamán beszélgetésre került sor a terebesi népegészségügyi hivatal dolgozójával. A beszélgetés célja az volt, hogy figyelmeztessük a tanulókat az AIDS problémájára, gyarapítsuk ismereteiket a betegségről és annak terjedéséről, valamint a megelőzés fontosságáról és módjairól.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid element_width=”6″ item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1450700116627-a2eb378e-19ed1450700116495-5″ include=”8966,8967,8968,8969,8965″][/vc_column][/vc_row]