[vc_row][vc_column][vc_column_text]

S1300005_2Az iskola és a diákok életében a szalagavató olyan eseménynek számít, amit sokáig megőrzünk az emlékezetünkben, hisz nem mindennapi körülmények között ünnepelnek közösen a diákok, tanárok, szülők, barátok és vendégek. Különleges hangulat lengi körül az ünnepség kezdetét: parfümillat, elegáns ruhaköltemények, mosoly, jókedv és kellemes izgalom színes kavalkádja.

A IV.A osztály diákjai számára 2015. december 4-e hozta el a várva várt eseményt, a szalagavatói ünnepséget, amely a perbenyiki kultúrház hangulatossá varázsolt nagytermében zajlott. Ing. Darányi Erzsébet, a IV.A osztályfőnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd szólt a színpadon felsorakozott, ünneplőbe öltözött, a diákéletet elhagyni készülő tanulókhoz.

Mgr. Eva Blašková igazgatóhelyettes ünnepi beszédét követően sor került a zöld szalag feltűzésére, ami kétséget kizáróan az est fénypontját jelentette. Ezek a percek előrevetítették a közelgő nagy megmérettetés, az érettségi vizsga tényét. A pohárköszöntő, az összecsendülő pezsgőspoharak hangjával lezárult a szalagavató hivatalos, komoly része. A negyedikes lányok vidám mikulástánccal, a fiúk vicces produkcióval, harcművészeti bemutatóval szórakoztatták a jelenlévőket. A felszabadult hangulathoz hozzájárult kis ajándékcsomagjaival maga a Mikulás is.

Kedves végzősök, búcsúzóul mindnyájatoknak azt kívánjuk, hogy sikeresen győzzétek le az elétek kerülő akadályokat, nehézségeket, hisz a ragyogó kék eget néha eltakarják a felhők.

Az érettségi vizsgához sok szerencsét, jó eredményeket, a további életben elégedettséget és a céljaitok, álmaitok maradéktalan megvalósítását kívánjuk.

 

Kereskedelmi akadémia :

Viktória Binová

Lýdia Bundzáková

Diana Cibáková

Valéria Harcsová

Katarína Hlivjáková

Dávid Kanalaš

Bianka Kendiová

Edina Kozinská

Laura Kunová

Nikola Moravčíková

Flórián Pituk

Diana Spišáková

René Zadori

Estera Župčanová

 

Elektroműszerész:

Dávid Bodzáš

Kristián Ferko

Dominik Kulcsár

Patrik Lévai

Dávid Pirigyi

Dávid Pirigyi[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]