[vc_row][vc_column][vc_column_text]

DSCN2090A „We are what we eat!“  egy olyan projekt megnevezése, melynek köszönhetően öt európai ország képviselte magát egy teljes héten keresztül Románia egy nagyon szép városában, Székelyudvarhelyen. A görög, török, lett, olasz és román főiskolások mellett a mi szakközépiskolásaink is megismerkedhettek Erdély természeti szépségeivel, kultúrájával és minden elrejtett zugával.

Az egyhetes ottlétünk alatt diákjaink rengeteg értékes tudást és tapasztalatot szerezhettek más európai kultúrákból, szélesíthették látókörüket, megerősíthették személyiségüket és nem utolsó sorban tökéletesíthették angol nyelvtudásukat. A szervezőknek köszönhetően rengeteg érdekes programon, tevékenységeken és workshopon vehettünk részt. Rögtön az első napon egy városi játékot szerveztek nekünk, „CITY GAME“ elnevezéssel, melyben csoportokra osztva kellett megtalálnunk Székelyudvarhely nevezetességeit. Az igényes keresgélés közben mindenki nagyon jól szórakozott és rengeteget új dolgot tanult. Következő nap egy Kénos közelében lévő farmot látogattunk meg, ahol betekinthettünk a bivaly sajt készítésének rejtelmeibe, a végén pedig kóstolhattunk is. A sajtkészítőt követően vidéki méhésszel is találkoztunk, illetve meglátogattunk egy helyi templomot. Ezután workshopon vettünk részt, melyben megismerhettük a gyógynövények emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatását. Az egész hetes program alatt ellátogattunk egy levendula ültetvényre, a parajdi sóbányába, illetve megimerhettük a Csíki sör készítésének minden csínját bínját. Igazából minden napos exkurziók tették gazdagabbá a programunkat.

A délelőtti órákat idegen nyelvek tanulásának szenteltük. Minden ország képviselői igyekeztek mindenkit megtanítani alapvető fogalmakra, mondókákra és énekekre saját nyelvükből. Így lehetőség nyílt magyar, lett, görög, olasz, török, szlovák és román nyelv tanulására is.

Az esti órákat az adott országok kultúrális programjai tették színesebbé. Minden nemzetnek lehetősége nyílt bemutatni saját országát, kultúráját és tipikus ételeit. A mi nagy napunk a csütörtök este volt. A többi résztvevőknek olyan ételeket szolgáltunk fel,mint a káposztaleves, krumplilángos, brindzás haluska és a szilvalekvárral töltött derelye, amely külföldi barátainknak egyik kedvence lett. Ügyes diákjainknak köszönhetően a résztvevők nagyon sok érdekes információt tudhattak meg Szlovákiáról, iskolánkról és az EDU4YOU szervezetről, melynek köszönhetően kapcsolódhattunk be ebbe a projektbe.

Vega, vegetáriánus, paleolit és nyers ételek tömkelege szerepelt minden esti étlapunkon. Az utolsó estét a „Gizi csárdában“ töltöttük, ahol tipikus helyi ételeket fogyaszthattunk.

Egy mondatba összefoglalva és lezárva gyönyörű és felejthetetlen hetet tölthettünk el Székelyudvarhelyen, atraktív programokkal karöltve.

[/vc_column_text][vc_masonry_media_grid style=”lazy” element_width=”3″ item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1462739496529-9b4f4540-1c14-7″ include=”11098,11099,11100,11101,11102,11103,11104,11105,11106,11107,11108,11109,11110,11111,11112,11113,11114,11115,11116,11117,11118,11119,11120,11121,11122,11123,11124,11125,11126,11127,11128,11129,11130,11131,11132,11133,11134,11135,11136,11137,11138,11139,11140,11141,11142,11143,11144,11145,11146,11147,11148,11149,11150,11151,11152,11153,11154,11155,11156,11157,11158,11159,11160,11161,11162,11163,11164,11165,11166,11167,11168,11169,11170,11171,11172,11173,11174,11175,11176,11177,11178,11179,11180,11181,11182,11183,11184,11185,11186,11187,11188,11189,11190,11191,11192,11193,11194,11195,11196,11197,11198,11199,11200,11201,11202,11203,11204,11205,11206,11207,11208,11209,11210,11211,11212,11213,11214,11215,11216,11217,11218,11219,11220,11221,11222,11223,11224,11225,11226,11227,11228,11229,11230,11231,11232,11233,11234,11235,11236,11237,11238,11239,11240,11241,11242,11243,11244,11245,11246,11247,11248,11249,11250,11251,11252,11253,11254,11255,11256,11257,11258,11259,11260,11261,11262,11263,11264,11265,11266,11267,11268,11269,11270,11271,11272,11273,11274,11275,11276,11277,11278,11279,11280,11281,11282,11283,11284,11285,11286,11287,11288,11289,11290,11291,11292,11293,11294,11295,11296,11297,11298,11299,11300,11301,11302,11303,11304,11305,11306,11307,11308,11309,11310,11311,11312,11313,11314,11315,11316,11317,11318,11319,11320,11321,11322,11323,11324,11325,11326,11327,11328,11329,11330,11331,11332,11333,11334,11335,11336,11337,11338,11339,11340,11341,11342,11343,11344,11345,11346,11347,11348,11349,11350,11351,11352,11353,11354,11355,11356,11357,11358,11359,11360,11361,11362,11363,11364,11365,11366,11367,11368,11369,11370,11371,11372,11374,11375,11376,11377,11378,11379,11380,11381,11382,11383,11384,11385,11386,11387,11389,11390,11391,11392,11393″][/vc_column][/vc_row]