[vc_row][vc_column][vc_column_text]2017.december 18-án került sor a VII. Legere Irodalmi Verseny utolsó fordulójára Nyitrán. A nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet és az Arany A. László Polgári Társulás közös szervezésében megvalósuló verseny témája idén Arany János életműve volt. A középiskolás versenyzők háromszor látogattak el a rendezvénynek otthont adó egyetemre. Míg a benevezett csapatok a feladatlapok kitöltésével birkóztak, a kísérőtanárok módszertani foglalkozásokon vettek részt. Az utolsó forduló annyiban különbözött az első kettőtől, hogy részben megfordultak a szerepek: az egyetemi oktatók helyett a versenyzők tartottak minielőadásokat, amellyel egy újabb megmérettetés vette kezdetét.

A versenybe az idén 36 csapat kapcsolódott be Királyhelmectől egészen Pozsonyig. A Királyhelmeci Szakközépiskolát Juhász Médea, Sabo Dominik és Anderkovics László képviselte. Felkészítő tanárunk Pankovics Andrea volt.

Az idei Legere Irodalmi Verseny sikeresen zárult a számunkra. Megnyertük a minielőadások versenyét a Toldi társasjátékkal, a tesztírásban pedig ötödik helyezettek lettünk.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid grid_id=”vc_gid:1515400683984-613a8587-a8fa-10″ include=”15887,15886,15889,15888,15891,15890,15892,15882,15884,15893,15883,15885,15881″][/vc_column][/vc_row]