[vc_row][vc_column][vc_column_text]

A Királyhelmeci Szakközépiskola 20 diákja a miskolci szakgimnázium tanulóival együtt közösen vett részt tavasszal egy újabb Határtalanul programban. A projekt célja, hogy közösséget építsen, személyes kapcsolatokat alakítson ki és bővítse a diákok kultúrtörténeti ismereteit.

A program kétszer háromnapos honismereti kirándulásból állt. Március közepén iskolánk vendégül látta a miskolci diákokat és tanáraikat. Az első napon Királyhelmec és környéke érdekességeivel és a városhoz kötődő híres személyiségekkel ismerkedtünk meg. A városban meglátogattuk a Csonkavárat, Lorántffy Zsuzsanna hajdani kastélyát. Délután ellátogattunk Szelmencbe, a kettévágott faluba. Késő délután Dobó István nyughelyénél idéztük fel a hős várkapitány élettörténetét. Másnap közös kiránduláson vettünk részt Bártfán, ahol az óváros mellett megtekintettük Erzsébet királyné (Sisi) emlékszobáját és a skanzent. A harmadik nap Tőketerebesen kezdődött az Andrássy kastélyban, és Kassán II. Rákóczi Ferenc nyomában folytatódott. A Rodostói ház adott méltó befejezési keretet a felvidéki barangolásoknak.

A program Miskolcon folytatódott március végén, itt már mi voltunk a vendégek. A megérkezésünket izgatottan várták a miskolci diák-focicsapat tagjai, mert barátságos futballmérkőzésre került sor még a délelőtt folyamán. Délután Miskolc nevezetességeit tekintettük meg, sétát tettünk a diósgyőri várban. A napot a Herman Ottó Múzeumban fejeztük be. Az interaktív kiállításon több millió évet utaztunk az időben, megismertük a Pannon-tenger világát, és megérinthettük a 7 millió éves mamutfenyőket is. A legizgalmasabb kirándulásnak Budapest bizonyult. A városnézés a Várkert Bazárban kezdődött. Felsétáltunk a Budai várba, megnéztük az őrségváltást, majd megcsodáltuk a Mátyás-templomot és a Halászbástyát. A Lánchídon keresztül átértünk Pestre. Az Andrássy úton végigsétálva elegyültünk a főváros forgatagában, majd kirándulásunkat a Szépművészeti Múzeum megtekintésével koronáztuk meg. Az utolsó napon Tokajjal és környékével ismerkedtünk meg. Különösen tetszett a Bormúzeum, amely tematikus interaktív kiállításokon ismerteti meg a látogatókkal a tokaji borvidék történetét.

Az együtt töltött hat nap alatt nemcsak történelmi, irodalmi és kultúrtörténeti ismereteink gyarapodtak, hanem a személyes tapasztalatok és találkozások léleképítő forrásként is szolgáltak.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1554128602080-80734b13-55bc-8″ include=”18589,18590,18591,18592,18593,18594,18595,18596,18597,18598,18599,18600,18601,18602,18603,18604,18605,18606,18607,18608,18609,18610,18611,18612,18613,18614,18615,18616,18617,18618,18619,18620,18621,18622,18623,18624,18625,18626,18627,18628,18629,18630,18631,18632,18633,18634,18635,18636,18637,18638,18639,18640,18641,18642,18643,18644,18645,18646,18647,18648,18649,18650,18651,18652,18653,18654,18655,18656,18657,18658,18659,18660,18661,18662,18663,18664,18665,18666,18667,18668,18669,18670,18671,18672,18673,18674,18675,18676,18677,18678,18679,18680,18681,18682,18683,18684,18685,18686,18687,18688,18689,18690,18691,18692,18693,18694,18695,18696,18697,18698,18699,18700,18701,18702,18703,18704,18705,18706,18707,18708,18709,18710,18711,18712,18713,18714,18715,18716,18717,18718,18719,18587″][/vc_column][/vc_row]