A SZK OTK és S Minisztériumának 2021. 02. 08-án kiadott rendelete, az SZK 2021. 02. 06-án elfogadott 77. számú kormányrendelete, és a Kassa Megyei Önkormányzat, mint fenntartó 2021. 02. 24-én kiadott utasítása alapján, értesítjük iskolánk végzős diákjait, azaz a IV.A osztály és a II.NŠ osztály érettségi előtt álló tanulóit, valamint a III.C szakiskolai osztály záróvizsgára készülő tanulóit, hogy 2021. 03. 03-án újraindul a tantermi oktatás.

 

A tanítás az iskolában módosított órarend szerint történik. A szakközépiskolai osztályokban előnyben részesítjük a szaktantárgyakat, a szakgyakorlatot és a nyelveket, vagyis azokat a tantárgyakat, amelyek kapcsolódnak az érettségi vizsgákhoz. A szakiskolai osztályokban a záróvizsga követelményeit figyelembe véve, tanulóinknak szakgyakorlatot és szakmai tantárgyakat tanítunk.

 

A tantermi oktatás feltételei:

Minden tanuló, aki részt vesz az oktatáson, köteles felmutatni:

  1. Felnőtt tanuló esetén a saját negatív antigén tesztjének igazolását, amely 7 napnál nem régebbi (illetve érvényes orvosi igazolását arról, hogy COVID-19 fertőzésen átesett).
  2. Nem felnőtt korú tanuló esetében a saját negatív antigén tesztjének igazolását, amely 7 napnál nem régebbi és szintén 7 napnál nem régebbi antigén teszt igazolását az egyik szülő (törvényes képviselő) részéről (illetve érvényes orvosi igazolását arról, hogy COVID-19 fertőzésen átesett).
  3. Az antigén tesztelésre használják ki az egyes településeken létrehozott mobil mintavételi helyeket, vagy regisztrálni lehet a királyhelmeci kórház következő hivatkozásán keresztül: https://www.old.korona.gov.sk/covid-19-patient-form.php.
  4. A tanulók a szakgyakorlatra és a szakmai gyakorlatra hozzák magukkal az előírt munkaruhát és cipőt.

 

 

Kráľovský Chlmec, 2021. 02. 25.

 

Ing. Ivan Beňo

PRŠ

 

[gview file=”http://soskch.sk/wp-content/uploads/2021/02/MRH_prezencne_vzdel._3.3.2021.pdf”]