[vc_row][vc_column][vc_column_text]József Attila mérhetetlenül vágyott a szeretetre. Rövid életében mindhiába kereste. A kétségbeesés, a kilátástalanság kergette halálba, de itt hagyta verseit, hogy olvassuk és szeressük őt.

Az ő tiszteletére mozdul meg a nemzet minden év április 11-én, hogy József Attila születésnapját ünnepelje, mindemellett az egyetemes magyar költészet előtt is tiszteletét rója le. Iskolánkon ez alkalomból rendeztük meg – immár ötödik alkalommal – a felolvasó maratont. Az idén is vendégül láttuk a bélyi, bolyi, királyhelmeci, nagygéresi és tiszecsernyői alapiskolák tanulóit és tanárait. Kisdiákok a mi tanulóinkkal együtt felváltva szólaltattak meg nemcsak József Attila verseket, de többek között Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Lackfi János, Márai Sándor, Tóth Krisztina tollából is elhangzott egy-egy vers vagy novellarészlet. A programot a játékos feladatok és zenés irodalmi előadások gazdagították.

Örültünk, hogy az alapiskolások elfogadták a meghívásunkat, sőt, egyre fiatalabb diákok is elhozták kedves versüket, könyvüket, novellájukat. Meghitt hangulatban telt el a versekkel átszőtt tavaszi délelőtt, annak a költőnek adózva emlékül, aki az életében sokat szenvedett az emberi kapcsolatokért, de az idők távlatából is képes gyerekeket, embereket békében összekötni, és utat nyitni a szívekbe az igényesebb, értékállóbb irodalom felé.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1649826331542-098a79a8-b590-1″ include=”24828,24829,24830,24831,24832,24833,24834,24835,24836,24837,24838,24839,24840,24841,24842,24843,24844,24845,24846,24847″][/vc_column][/vc_row]