2023. február 17-én került megrendezésre iskolánkban a Poznaj slovenskú reč – „Ismerd meg a szlovák nyelvet“ verseny, amelyen a magyar tannyelvű osztályok első és második évfolyamos tanulói vettek részt. Ezen a versenyen, amely három feladatból állt, a diákok a szlovák nyelv tantárgyból mutatták be tudásukat. Az első feladatban a tanulóknak a felolvasott nem szépirodalmi szövegből a lehető legtöbb információra kellett emlékezniük, jelen esetben a Hogyan váljunk zsarnokká című sorozat ismertetőjére. A második körben 5 téma és a hozzájuk tartozó kulcsszavak közül választhattak a tanulók, amely alapján egy fogalmazást kellett írniuk. A harmadik körben tíz különböző szófajú szó állt rendelkezésükre, amelyeket felhasználva a tanulóknak kreatívan kellett saját szöveget alkotniuk. Első helyen két diák végzett – Illés Félix Maximilián (II.B) és Herczeg Dominik (I.B). A második helyet Hajdu Dominik szerezte meg az I.B osztályból.
Gratulálunk diákjainknak és további sok sikert kívánunk.