Beszélgetés a nőgyógyásszal

A nemi betegségek a betegségek olyan csoportját alkotják, amelyektől minden szexuálisan aktív személy tart.Terjedésük szoros összefüggésben van az életstílusunkkal és potenciális megbetegedésünk esélye a gyakori partnercserével nő. Erre a valóságra szerettük volna felhívni  diáklányaink figyelmét egy beszélgetés keretében, melyet MUDr. Pataky Zoltán nőgyógyász tartott iskolánkon 2013. október 24-én. A találkozó első részében a diákok megnézték az „In your face“ című filmet,…

Leonardo da Vinci program

Iskolánk diákjai ebben a tanévben is részt vehettek a Leonardo da Vinci programban. A program célja a szakmai alap- és továbbképzés európai jellegének erősítése, az elméleti és gyakorlati szakmai tudás, valamint a szaknyelvi készségek fejlesztésének elősegítése. Az idén is, csakúgy mint a múlt tanévben, diákjaink egy háromhetes szakmai gyakorlatban vettek részt Budapesten. A csapat Szeptember 22-én vasárnap indult az iskola épülete…

Sárospatakon jártunk

Testvériskolánk a Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon az idén október 7 – 11 között tartotta a Református Iskolai Napokat. Az ünnepi hét egyik meghatározó eseménye volt a felújított Lorántffy Zsuzsanna Diákotthon és az újonnan kialakított tanműhelyek felavatása, melyen 2013. október 8-án iskolánk néhány diákja és pedagógusa is részt vett.  Az ünnepi beszédek és…

Állítsuk meg a HIV vírust és az AIDS-et!

Talán sokaknak meglepő, hogy mennyi olyan dolog van a világon, amelyről azt hisszük, hogy velünk nem történhet meg, ám ha nem vagyunk eléggé óvatosak, az életünkbe is kerülhet. Az egyik ilyen a HIV vírus, amely az AIDS okozója. 2013. október 8-án éppen erről a betegségről  tartottak előadást a  tőketerebesi regionális egészségégügyi hivatal dolgozói. Az előadók igyekeztek szórakoztató módon rámutatni…

Ballagás

„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek (…)Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.( …)Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk…

Vendégünk volt Nádasdi Péter, a kassai Thália színház művésze

A könyvtár napja alkalmából 2013. április 29-én délelőtt iskolánk vendége volt Nádasdi Péter, a kassai Thália színház művésze. A vele folytatott beszélgetésből diákjaink egy kissé árnyaltabb képet kaphattak a színész igazán sokoldalú és magával ragadó egyéniségéről, megismerhették a Bodrogközhöz ezernyi szállal kötődő lokálpatriótát, zenészt, futballrajongót. Nádasdi Péter Királyhelmecen született, a színház mellett a foci és…

Nemzetközi drogellenes világnap

A kábítószerek már régen nemcsak a drogfüggők szűk körének a problémája.  A drogok és a drogterjesztés határokon és kontinenseken átívelő jelenség,  amelynek  egészségkárosító hatása és súlyos társadalmi valamint gazdasági  következményei vannak. Ezen problémák megoldására  nem létezik egyértelmű és univerzális recept. Az egyedüli megoldást a széleskörű és rendszeres tájékoztatás jelenti, amelynek során egyértelművé válik, hogy a drogok nem  vezetnek a teljes boldogsághoz. Éppen ezért…

Bodrogközi alapiskolák 5. sportolimpiája

Iskolánkon a június nem csupán a diákok és tanáraik egész évi munkájának a végét és a nyári szünidőre való ráhangolódást jelenti, hanem immár 5. éve a sportolás és az egészséges versengés sokak által várt ünnepe is. 2013.június 14-én ötödik alkalommal rendeztük meg a bodrogközi alapiskolák sportolimpiáját az intézményünk tiszacsernyői kihelyezett részlegén. Idén a következő 9 iskola több mint 250 diákja vett részt…

Helyesírási verseny szlovák nyelvből

       Iskolánkon 2013. június 11-én tartottuk a szlovák nyelvű helyesírási verseny iskolai fordulóját. A résztvevők az osztályfordulók sikeres továbbjutói voltak, akik a helyesírás és nyelvtan terén mérték össze tudásukat. Az versenyen a következő végeredmény született: 1. hely: Valéria Harcsová (I.A) 2. hely: Lýdia Bundzáková (I.A), Patrik Komanický (II.A), Kristína Bodnárová (III.A) 3. hely: Klaudia Világiová…