We are what we eat – Amit eszel, azzá leszel

A „We are what we eat!“  egy olyan projekt megnevezése, melynek köszönhetően öt európai ország képviselte magát egy teljes héten keresztül Románia egy nagyon szép városában, Székelyudvarhelyen. A görög, török, lett, olasz és román főiskolások mellett a mi szakközépiskolásaink is megismerkedhettek Erdély természeti szépségeivel, kultúrájával és minden elrejtett zugával. Az egyhetes ottlétünk alatt diákjaink rengeteg értékes tudást…

A Tudományos Diákköri Szaktevékenység 38. évfolyamának körzeti és kerületi fordulója

OLYMPUS DIGITAL CAMERA A Tudományos Diákköri Szaktevékenység (SOČ) 38. évfolyamának körzeti fordulójára 2016. április 1-én került sor a nagymihályi műszaki szakközépiskolán. A versenyzők hivatalos benevezése 9:30 és 10:00 óra között zajlott, az egyes szakágazatok pedig 10:00 és 14:30 között mutatták be pályamunkáikat. Ezt követte a verseny kiértékelése 15:00 óráig. Iskolánkat Kasko Štefan III.B osztályos és…

Nemzetközi matematikai verseny-KLOKAN

Az egyik legismertebb és diákjaink körében is legközkedveltebb matematikai versenyre, a KLOKAN-ra idén március 21-én került sor. Az elmúlt éven közel hatmillió diák kapcsolódott be a versenyfeladatok megoldásába. Iskolánk tanulói két kategóriában versenyeztek: KADET 012 és JUNIOR 034. A diákok helyezései iskolánkon belül: Kadet O12 1. Gabriela Battyányiová  – II.A 2. Jozef Jano  –                   II.A 3.…

„Bosáková cena 2015/2016“

Az idén 2016.április 8-án immár X. alkalommal rendezték meg a cseh-szlovák összefogású „Bosáková cena” elnevezésű verseny elődöntőjét, melynek a Szlovák Nemzeti Bank adott otthont. Iskolánkról Gabódová Nikola (III.A osztályos tanuló) munkája került be a legjobb húsz közé, ezáltal ő képviselt minket ezen a megmérettetésen. A Michal Bosák Társaság által megrendezett verseny fő célja a diákok…

Maratoni felolvasó délelőtt a Költészet napja alkalmából a Királyhelmeci Szakközépiskolában

József Attila születésnapja a vers ünnepe. Ünnep, amikor nem önmagunkat, nem szeretteinket, nem barátainkat ünnepeljük, hanem az irodalmat, a szavakat, a mondatokat, a szöveg szépségét és tökéletességét; amit mi magunk is érzünk, gondolunk és átélünk, de nem tudunk szavakba önteni. Ez a költészet. Hagyományt teremtő szándékkal indítottuk útjára a Költészet napja alkalmából a felolvasó maratont.…

Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny

2016. március 11-én, reggel 9 órakor vette kezdetét a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulója a királyhelmeci Művelődési Házban. Iskolánkat a III.kategóriában Lipán Barbara és Várady Róbert I.A osztályos tanulók képviselték prózában. Lipán Barbara Z.Németh István: Csillagos kettes, Várady Róbert pedig Nógrády Gábor: Hogyan neveljük magunkat együttérzésre c. novelláját adták elő. Habár…

Ismerd meg a szlovák nyelvet

2016.április 7-én Teru Roberta, III.B osztályos tanuló vett részt a „Poznaj slovenskú reč“elnevezésű verseny kerületi fordulóján. A versenyt a kassai Márai Sándor Gymnázium tantermeiben rendezték meg. A versenyzőknek három feladattal kellett megbírkózniuk: az első feladatban egy előre megadott szöveget kellett előadni – Zubor európsky címmel, ezután fogalmazást kellett írniuk megadott témára, majd végül 10 előre megadott szó segítségével…

Bibliai történetek

A keresztény kultúrkör hagyományai és értékei már lényünk részévé váltak az elmúlt évszázadok alatt, gazdagabbá és teljesebbé téve az életünket. A Biblia, a ,, Könyvek Könyve”, a keresztény bölcsesség és tudás  forrása. Érzelmi tükörként segít megérteni önmagukat, valamint a körülöttünk lévő világot. Iskolánkon 2016 március 23-án, az egyik legnagyobb keresztény ünnep –  a Húsvét–  előestéjén…

Középiskolai SPORTNAP

A 2016 március 15-én megrendezett SPORTNAP érdekes és változatos versenyek sorozatát hozta a II.A, II.B, III.A és III.B osztályok tanulói  számára. Különböző csapat- és egyéni versenyszámokban mérték össze tudásukat, mint például a teremfoci, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, tollaslabda és .erőverseny. A csapatjátékokban a III.A a III.B osztályok tűntek ki jó eredményekkel, kiemelkedően jól teljesített Muszka Marián, Jenigár Martin, Pankulics Zsolt,…

Rendhagyó március 15-i emlékműsor

Március 15. – az a nemzeti ünnepünk, mely talán mind közül a legközelebb áll mindannyiunk szívéhez. Talán azért is, mert már a levegőben van a tavasz és a tél után mindannyian újra vágyunk a szabadságra, szerelemre, melyért már elődeink is harcoltak. Idén már március 11-én, a délutáni órákban kezdetét vette az 1848/1849-es szabadságharc eseményeire való…