[vc_row][vc_column][vc_column_text]
Iskolánkon a karácsonyvárás események és programok sorozatát hozza magával. Az adventi időszak elején az osztályok karácsonyi díszbe öltöznek. Az ez évi december is már az elejétől kezdve kicsit más volt, mint a többi hónap. Délutánonként az osztályokból kihallottuk a betlehemi játék tanulását és a karácsonyi énekek éneklését.
Idén az ünnepélyes karácsonyi műsor elkészítésében az 1.A, 2.A, 1.D, 1.NŠ és a 2. D osztály tanulói vettek részt.
S gondoltunk egy nagyot. Miért ne vihetnénk ki a programot iskolánkból és szerezhetnénk örömet másoknak is. Döntésünk a Majláth utcai idősek otthonára esett. Így, karácsony előtt pár nappal, ott adtuk le először a műsorunkat. Eleinte izgultunk, hogy hogyan fogadják majd a betegek és idősek, de végül számunkra is meglepetést okozott az a kialakult meghitt légkör, mely nemcsak a nézőket, de minket, diákokat és tanárokat is magával ragadott. Később magunk sem tudtuk megfogalmazni mi „varázsolt” el bennünket.
Iskolánk kis ajándékokkal is kedveskedett az időseknek, melyet tanulóink Bc. Körmöndi Erzsébet vezetésével készítettek.
A karácsonyi programsorozat már december 21-én, hétfőn elkezdődött, ugyanis Tiszacsernyőben tanítás után felelevenítettük a karácsonyi hagyományokat, népszokásokat és babonákat. Megpróbáltunk rendet tenni saját régi hagyományaink, keresztény hagyományaink és a külföldről átvett hagyományok között. Szó esett a lucázásról, betlehemesről, regölésről illetve az adventi előkészületekről is. Végül a napot Charles Dickens: Karácsonyi ének című regényének filmes adaptációját néztük meg, ezzel is előidézve karácsony szellemét.
December 22-e rendhagyó, „karácsonyi” osztályfőnöki órával kezdődött, mely a már szintén rendhagyónak számító asztaldíszek versenyével folytatódott.
A legszebb karácsonyi asztaldísz című versenybe számos osztály bekapcsolódott. A benevezett párosok már reggel dolgoztak az asztaldíszeken, mert mindegyik csoport szeretett volna nyerni. Tudták, hogy munkájuk eredménye édes meglepetés lesz.
A győztes asztaldíszek készítői:
- hely. Réka Szabová – Vivien Tóthová II.D
- hely. Anikó Kӧrmӧndiová – Beáta Furiková I.A
- hely. Rebeka Paňková – Monika Tóthová I.NŠ
Az ünnepélyes karácsonyi műsor első részében az Igazgató úr kiértékelte a 2015 év versenyeit és jutalomba részesítette a legjobban szereplő diákjainkat.
Ezután következett diákjaink műsora, mely úgy gondoljuk, elnyerte a nézőközönség tetszését. Betlehemes játékot adtunk elő és karácsonyi énekeket énekeltünk. Ami igazán örömmel töltött el bennünket az, hogy a programban résztvevő diákokból egy nagyon jó csapat alakult ki. Nemcsak a szereplést, de magát a felkészülést is élveztük. Jó lenne jövőre újra megismételni.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1454177676216-d8619c4c-36201454177675997-4″ include=”9609,9610,9611,9612,9613,9614,9615,9616,9617,9618,9619,9620,9621,9622,9623,9624,9625,9626,9627,9628,9629,9630,9631,9632,9633,9634,9635,9636,9637,9638,9639,9640,9641,9642,9643,9644,9645,9646,9647,9648,9649,9650,9651,9652,9653,9654,9655,9656,9657,9658,9659,9660,9661,9662,9663,9664,9665,9666,9667,9668,9669,9670,9671,9672,9673,9674,9675,9676,9677,9678,9679,9680,9681,9682,9683,9684,9685,9686,9687,9688,9689,9690,9691,9692,9693,9694,9695,9696,9697,9698,9699,9700,9701,9702,9703,9704,9705,9706,9707,9708,9709,9710,9711,9712,9713,9714,9715″][/vc_column][/vc_row]