[vc_row][vc_column][vc_column_text]

img_5596Idén immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre a perbenyiki szakközépiskola Majláth grófi kertjében az Akadálymentes Hidak elnevezésű rendezvény, amely a kassa megye önkormányzata szárnyai alatt kerül megrendezésre. Ezen az éven Mgr. Pogány Enikő helyettesnő feledata volt összehozni és megszervezni iskolánk képviseletét ezen jeles eseményen. Kemény munkája meghozta a gyümölcsét amit mi sem biznyít jobban mint mindenki elismerő véleménye iskolánk tevékenységéről.

Szeptember 14-e verőfényes napnak indult és ez bizalommal töltött el minden résztvevőt.

Iskolánk szorgalmas csapata már korán reggel elfoglalata helyét a kastély kertjében és mire hivatalosan is kezdetét vette a program teljes díszében pompázott a sátrunk fodrászatot tanuló lányaink pedig várták a vendégeket. Iskolánk sátora a vénasszonyok nyara címet viselte, őszi dekoráció dominált melyben központi helyet foglalt el a madárijesztő, melyet a konfekció gyártás szakon tanulók készítettek mesternőik segítségével.

Hasonló erős felállással készültek eletroműszerész diákjaink. A szak dinamikus fejlődését mi sem bizonyította jobban, mint az általuk bemutatásra kerülő eletromos lego robotok, illetve két diákunk Bányácski Bence és Barati Gergő a beltéri elosztószekrény és kazánház irányító egységét valamint a fotovoltaikus panelt mutatták be.

Az autószerelő műszerészek saját készítésű gokart autójukkal kápráztatták el a közönséget, illetve a kereskedelmi akadémia diákjai gyakorlócégükön keresztül mutatták be az ezen a szakon folyó munkát.

Míg az iskolánk sátra küröl zajlott az élet diákjaink egy kisebb csoportja a színpadon is megmutatta tehetségét. A fodrásznők bemutatójában a mesefigurák kapták a főszerepet, melyek közül a félelmetesek és a leggonoszabbak hajkreációi készültek el. A bemutatót hatalmas taps követte.

A további fellépők között helyet kapott számtalan fiatal, szárnyait bontogató énekes, zenész és táncos is. Az egész rendezvény  és a program is azt sugallta, hogy kor, nem, bőrszín és nemzetiségre való tekintet nélkül tudjon együtt élni minden ember, egészséges és egészségében korlátozott egyaránt.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” initial_loading_animation=”fadeIn” grid_id=”vc_gid:1475436456766-09367679-dcb1-3″ include=”12967,12977,12978,12979,12980,12981,12982,12983,12984,12985,12986,12987,12988,12989,12990,12991,12992,12993,12994,12995,12996,12997,12998,12999,13000,13001,13002,13003,13004,13005,13006,13007,13008,13009,13010,13011,13012,13013,13014,13015,13016,13017,13018,13019,13020,13021,13022,13023,13024,13025,13026,13027,13028,13029,13030,13031,13032,13033,13034,13035,13036,13037,13038,13039,13040,13041,13042,13043,13044,13045,13046,13047,13048,13049,13050,13051,13052,13053,13054,13055,13056,13057,13058,13059,13060,13061,13062,13063,13064,13065,13066″][/vc_column][/vc_row]