[vc_row][vc_column][vc_column_text]A szlovák oktatásügyi tárca által meghirdetett és támogatott „A” kategóriás verseny országos fordulójának már hagyományosan a kassai magyar alapiskola és gimnázium épülete adott otthont 2022. április 21-22. között. A rangos megmérettetésen négy kategóriában összesen 52 diák mérte össze tudását és bizonyította a magyar nyelv iránti szeretetét és elkötelezettségét.

A verseny ünnepélyes megnyitója április 21-én 08:00-kor kezdődött az iskola tornatermében. A megnyitó után felmentünk a felkészítő osztályba és kezdődhetett a verseny. Először kategóriánként húztunk sorszámot. Majd az 1. fordulóban a hozott szöveget olvastuk fel. Én Márai Sándortól a Szindbád hazamegy című regényből vittem részletet. Egyesével átmentünk abba az osztályterembe, ahol a háromtagú zsűri, illetve a felkészítő tanárok várták, hogy kezdjük a felolvasást. Amikor a felolvasás után visszamentünk a felkészítő terembe, az ott lévő tanárnőtől kaptunk egy kötelező szöveget, és 15 perc állt a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a felolvasásra, majd a szöveget elvették tőlünk. Akkor kaptuk vissza, amikor ismét a zsűri elé álltunk felolvasni. Ez volt a verseny 2. fordulója.

Ebéd után jött a verseny 3. fordulója, ahol öt téma közül egyet kellett választani, és az adott szempontok alapján összeállítani a fogalmazást. Én az elbeszélést választottam, és életem egyik legérdekesebb eseményéről számoltam be, a próbabálról. A gondolataimat szabatosan kellett előadnom, mert itt már nem volt helye a felolvasásnak. A verseny végén meghallgattuk a zsűri szakmai kiértékelését.

A díjak átadására másnap reggeli után 09:00-kor a Thália Színház Márai Stúdiójában került sor. A Máraisok összeállítottak egy verses-zenés előadást az anyanyelv értékeiről, majd következett az ünnepélyes eredményhirdetés. Én a 4. kategóriában 2. helyezést értem el. Gazdagodtam négy könyvvel, egy emléklappal és egy oklevéllel. Köszönöm szépen a felkészítést Pankovics Andrea tanárnőnek. Remélem, jövőre is részt vehetek a Szép Magyar Beszéd versenyen.

Szopko Beatrix, II.B[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style=”lazy” element_width=”6″ item=”masonryMedia_ScaleWithRotationLight” grid_id=”vc_gid:1650976925349-585e2511-cfa31650976925340-5″ include=”25004,25005,25006,25007,25008,25003″][/vc_column][/vc_row]