Fodrászverseny Hallowen témára

[vc_row][vc_column][vc_column_text] 2015. december 15-én fodrászversenyt tartottunk iskolánk kettes számú szalonjában. A megmérettetésen a III.D osztály tanulói vettek részt. A verseny témája „HALLOWEEN  ÉS  FARSANG “ volt. A szabályoknak megfelelően a modelleknek is a fodrász szak diákjaiból kellett kikerülniük.  Bármilyen technikai megoldás, díszítés és segédeszköz engedélyezett volt. A modellek haja előkészíthető volt vizes ondolálással, és a versenymunka vizes és száraz hajból egyaránt készülhetett. Fontos kritérium volt továbbá, hogy a megjelenés, a smink és a ruha egyaránt összhangban legyen az elkészült frizurával. A zsűri tagjai:  Bc.Tamásiová Veronika,  Baloghová Stela, Bc. Körmöndiová Alžbeta és Ing. Kázsmérová Judita…Tovább →

Kőműves ügyességi verseny

[vc_row][vc_column][vc_column_text] Alig visszatérve a karácsonyi szünidőről a másod és harmadéves kőműves diákjaink komoly kihívás elé néztek. Január közepén, 14-15-e között a harmadikosok, majd 19-20- a között a másodikosok tettek tanúbizonyságot rátermettségükről, ügyességükről. A verseny, melyet a szakos tanáraink készítettek elő két részből állt: elméleti és gyakorlati részből. A teszt megírása után 750 mm magas pillért kellett megépíteniük, pontosan megadott méretek szerint és a hozzávaló szerszámokkal kifugázni. Az értékelő bizottság tagjai: Ing. Eva Vassová, Árpád Bányácski, Alexander Nagy voltak. A versenyt a következő szempontok szerint értékelték: Teszt Biztonsági előírások betartása A falazás pontossága A…Tovább →

Bűn és bűnhődés, fekete-fehérben

[vc_row][vc_column][vc_column_text] 2015. december 15-én színházlátogatásra került sor, ahol F. M. Dosztojevszkij, kiemelkedő orosz szerző drámájával ismerkedtek meg a II.A és a III.A osztályos tanulók. Az ismert darabot a Kassai Állami Színház mutatta be. Az első részben érdekes megoldásként fekete homokkal kijelölt kör közepén feküdt a mozdulatlan főhős, míg egy szenvtelen, érzelemmentes hang mondta el a gyilkosság szörnyű részleteit. A második részben éles ellentétben az előző képpel – egy fekete alapon található fehér kör közepén állt a szereplő, azaz Szonya. Ez az újszerű látásmód határozta meg a „Bűn és bűnhődés” aktuális feldolgozását, melyben az örök…Tovább →

Országos műveltségi verseny – EXPERT GENIALITY SHOW

[vc_row][vc_column][vc_column_text] A Királyhelmeci Szakközépiskola diákjai 2015. december 1-én ismét mutathatták meg, hogy valóban EXPERTek. Az EXPERT vetélkedő olyan diákokat szólít meg, akik jók valamiben, és megérdemlik a lehetőséget, hogy ezt meg is mutassák a környezetüknek. A verseny sok szempontból különleges: A diákok nem egy, hanem mindjárt két témakörben versenyeznek. A versenytémákat a diákok öt lehetőség közül választják ki. A témákat nem előre választják. Dönteni ráérnek a kérdések megtekintése után. Az értékelés módja szintén egyedi és különleges. Az idei versenytémák: A társadalom régen és most Világjáró Fejtörők Do you speak English? Gólok, pontok, másodpercek…Tovább →

V. Legere Irodalmi Verseny

[vc_row][vc_column][vc_column_text]  „Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” (Márai Sándor: Füveskönyv)   Az idei tanévben ötödik alkalommal került megrendezésre a Nyitrai Nagy Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara által megszervezett V. Legere Irodalmi Verseny. A megmérettetés három fordulóból állt, októberben kezdődött és december 11-én fejeződött be. A fő célja József Attila költészetének mélyrehatóbb, részletesebb megismertetése és az érettségire való felkészülés volt. A versenyt szervező és vezető egyetemi tanárok és doktoranduszok az előadásokat és a feladatokat úgy állították össze, hogy azok segítsék a diákok munkáját a szövegértelmezési technikák elsajátításában, bemutassák az élményszerű befogadást, műértelmezést és…Tovább →

Ľudovít Štúrra emlékeztünk

[vc_row][vc_column][vc_column_text] A szlovák tanáraink révén december 9-én, a 6. tanítási óra keretén belül Ľudovít Štúrra emlékeztünk születésének 200.évfordulója alkalmából. Ľudovít Štúr nemcsak a szlovák irodalmi élet kiválósága, de maradandót alkotott kulturális, nyelvi és politikai téren is. A rendhagyó irodalmi órán az I.NŠ, II.NŠ és a III.A osztály tanulói vettek részt. Mgr. Šemegová Gabriela üdvözlő szavai után meghallgathattunk egy verset Izabela Šiskaová előadásában, majd Rebeka Paňko (I.NŠ) olvasta fel Štur egyik levelét. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style="lazy" items_per_page="4" element_width="6" item="masonryMedia_ScaleWithRotationLight" grid_id="vc_gid:1452753066989-1fb6f5c9-e8731452753066862-4" include="9234,9235,9236,9237,9238,9239,9240,9241,9242,9233"][/vc_column][/vc_row]Tovább →

A mi szalagavatónk– IV.A

[vc_row][vc_column][vc_column_text] Az iskola és a diákok életében a szalagavató olyan eseménynek számít, amit sokáig megőrzünk az emlékezetünkben, hisz nem mindennapi körülmények között ünnepelnek közösen a diákok, tanárok, szülők, barátok és vendégek. Különleges hangulat lengi körül az ünnepség kezdetét: parfümillat, elegáns ruhaköltemények, mosoly, jókedv és kellemes izgalom színes kavalkádja. A IV.A osztály diákjai számára 2015. december 4-e hozta el a várva várt eseményt, a szalagavatói ünnepséget, amely a perbenyiki kultúrház hangulatossá varázsolt nagytermében zajlott. Ing. Darányi Erzsébet, a IV.A osztályfőnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd szólt a színpadon felsorakozott, ünneplőbe öltözött, a diákéletet elhagyni készülő…Tovább →

Ajándékozzunk mosolyt

[vc_row][vc_column][vc_column_text] A gyermekotthonokban élő gyermekek szervezete – a középiskolákkal együttműködve – már 13 éve rendezi meg az „Ajándékozz mosolyt!” elnevezésű nyilvános gyűjtést. A kezdeményezés célja, hogy a karácsonyi időszakban segítsék a nehéz körülmények között élő gyerekeket, családokat. Iskolánk idén december 8-án 10 tanulóval vett részt a kezdeményezésben, akik összesen 190,15 EUR -t gyűjtöttek a jószívű adományozóktól, akik ezzel járultak hozzá a gyermekotthonokban élők ajándékaihoz.   A közreműködésért köszönet a követkeišocká II.A. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_masonry_media_grid style="lazy" item="masonryMedia_ScaleWithRotationLight" grid_id="vc_gid:1452679634417-827626b2-e03c1452679634295-8" include="9165,9166,9167,9168,9169,9170,9171,9172,9173,9174,9175,9176,9177,9178,9179,9180,9181,9182,9183,9184,9185,9186,9187,9188,9189,9190,9191,9192,9193,9194,9195,9164"][/vc_column][/vc_row]Tovább →

Feltűztük a reménység zöld szalagját

[vc_row][vc_column][vc_column_text] Motto: „Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez az élet.“ /Madách Imre/   2015. november 27-én került megrendezésre a IV.B osztály ünnepélyes szalagfeltűzése. A szalagavató minden ember életében kiemelkedő és jelképes esemény, amelyre még évek múlva is szívesen gondol vissza. November vége felé, a délutáni órákban a királyhelmeci szakközépiskola IV.B osztályának végzősei felsorakoztak az iskola folyosóján, hogy középiskolás éveik végéhez közeledve közösen emléket állítsanak ezen időszaknak és megkapják szalagjaikat, melyeket büszkén viselhetnek majd. Az ünnepi beszédek…Tovább →