
Élelmiszergyűjtés 2025
A Szlovák Katolikus Karitász a Tesco üzletlánccal összefogva idén is megrendezte hagyományos élelmiszergyűjtő akcióját, amelyre 2025. november 20–22. között került sor a Tesco áruházaiban Szlovákia-szerte. A kezdeményezés célja, hogy a karácsonyt megelőző időszakban segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek mindennapjait anyagi gondok nehezítik. Az összegyűlt adományok egy részét a Tesco átadja a Szlovák Katolikus Karitásznak, amely gondoskodik arról, hogy az élelmiszercsomagok eljussanak oda, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik – elsősorban egyedülálló szülőkhöz, nagycsaládokhoz, munkájukat elveszített emberekhez, valamint magányosan élő idősekhez.
A Műszaki Szakok és Mesterségek Szakközépiskola királyhelmeci és perbenyiki tagozatának tanulói is örömmel csatlakoztak az önkéntes szolgálathoz. A lelkes diákok – Szmolyák Peter (IV.B), Szabó Ádám (IV.B), Pitóczky Krištof (IV.B), Feteriková Sabrina (IV.A), Ragány Kristián (III.B), Romanová Laura (III.A), Kulcsárová Tamara (III.A) és János Borši (II.J) – tájékoztatták a vásárlókat a karitatív akcióról, és szívélyesen bátorították őket az adakozásra. Fáradozásuk gyümölcseként Királyhelmecen a három nap alatt több száz kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze.
A felajánlott élelmiszerek bizonyára sok család karácsonyát teszik majd meghittebbé és gondtalanabbá vidékünkön. Az élelmiszergyűjtéshez továbbra is bárki csatlakozhat otthonról, a Tesco Online Bevásárlás szolgáltatásán keresztül egészen 2025. december 31-ig, illetve kuponok megvásárlásával, amelyek 2 euró értékben közvetlenül az áruházakban érhetők el. Minden vásárló maga döntheti el, milyen mértékben szeretné támogatni a rászorulókat.
Legyen az idei karácsony mindnyájunk számára a bőség, a jószívűség és az öröm ünnepe.















