
Technológiai és szakmai bemutató a tiszacsernyői szlovák nyelvű alapiskolában
Milyen az, amikor a legmodernebb robottechnika és a hagyományos cukrászművészet találkozik? Erről kaptak első kézből ízelítőt a tiszacsernyői szlovák tanítási nyelvű alapiskola diákjai, ahol iskolánk népszerűsítette képzéseit és mutatta be a jövő szakmáit.
Csapatunk nem egyedül érkezett: öt tehetséges diákunk is velünk tartott, hogy hitelesen képviseljék az egyes szakokat. Három leendő CNC gépek programozók a technológiai újdonságokért felelt, míg két cukrász tanulóink az alkotás édesebb oldalát mutatta be az érdeklődő alapiskolásoknak.
A látogatók közelebbről is megismerkedhettek azokkal az eszközökkel, amelyek ma már az ipar alapkövet jelentik:
3D nyomtatás: A diákok figyelemmel kísérhették, hogyan válik egy digitális modell kézzel fogható tárggyá.
A „művész” robotkar: Nagy sikert aratott a precíziós robotkarunk, amely emberi finomsággal írt és rajzolt a közönség előtt.
Automatizált válogatórendszer: Egy miniatűr gyári folyamatot is modelleztünk. Egy szenzorokkal felszerelt futószalagon a robot felismerte a különböző színű kockákat, majd tűpontosan, színek szerint csoportosítva rendezte el őket a folyamat végén.
A technológiai bemutató mellett a kézművesség is szerepet kapott. Cukrász tanulóink vezetésével a helyi diákok maguk is kipróbálhatták ügyességüket: mézeskalácsokat díszítettek, miközben bepillantást nyertek a cukrász szakma alapjaiba és rejtelmeibe. Ez a programrész bebizonyította, hogy a precizitásra nemcsak a gépek programozásánál, hanem a gasztronómiában is nagy szükség van.
Ismerd meg az iskolánkat!
A bemutatók mellett tájékoztattuk a tanulókat arról is, honnan érkeztünk, és milyen széles képzési palettát kínálunk számukra. Célunk az volt, hogy megmutassuk: nálunk a diákok nemcsak elméleti tudást kapnak, hanem modern eszközökkel és kreatív feladatokon keresztül készülhetnek fel a munkaerőpiacra.
Köszönjük a tiszacsernyői alapiskola vezetésének és diákjainak a barátságos fogadtatást! Bízunk benne, hogy a mai nap után sokakban ébredt fel a kíváncsiság szakjaink és iskolánk iránt.






