Élet- és egészségvédelmi gyakorlat

Élet- és egészségvédelmi gyakorlaton vettek részt iskolánk első és második évfolyamos tanulói 2023. szeptember 20-án. Reggel megismertük a napi programot, majd tájékoztatva voltunk a gyakorlat szabályzatával. A Nagy-hegyet egy hosszú séta után hódítottuk meg, a kimerítő gyaloglás végén kárpótolt bennünket a gyönyörű kilátás. A tízórai után topográfiai ismerettel gazdagodtunk, majd célba vettük a városi sportpályát. Kezdetét vették a futballmérkőzések és a labdajátékok. Közben egy csoport a topográfiai ismereteit kamatoztatva a futballpálya szebb napokat is látott sportlétesítményeit kereste fel. A élet- és egészségvédelmi gyakorlat Jánošík Zoltán tanár úr értékelte ki helyi futballpályán.

Középiskolások kerületi versenye terepfutásban

Iskolánk két tanulója Kállai József I.C és Balog Oszkár III.C osztályos tanulók terepfutáson vettek részt a Kassai Kerületi Önkormányzat és a Szabadidőközpont – Regionális Ifjúsági Központ közös szervezésében. A verseny az Anička üdülőterületen zajlott Kassán. A megmérettetésen összesen 84 tanuló indult. Kállai József az előkelő 8. helyen végzett. A verseny fő célja, hogy népszerűsítsék a sportolást a fiatalok körében, és felhívják a figyelmet az egészséges életmódra.