Leška tudományos-sportverseny 2025

Leška tudományos-sportverseny 2025

A tanulás, a segítségnyújtás és a sportolás egyaránt küldetés és szükséglet a fiatalok életében. Ezt a célt szolgálja a LEŠKA tudományos-sportverseny, amelyen másodszor vettek részt iskolánk diákjait. A 2025. április 8-án megrendezett esemény különleges élményt nyújtott számukra, és új tapasztalatokat hozott. A kassai Információs Technológiák Szakközépiskolában zajló vetélkedőn öt bátor diákunk, Dávid Garay, Kitti Csordásová, Štefánia Pekárovičová, Štefan Kántor, Bálint Gabóda képviselte iskolánkat. A verseny során a fiatalok nemcsak tudásukat, hanem ügyességüket is megmutathatták. Az elsősegélynyújtás, a Kassa-vidéket bemutató kvíz és az akadályok leküzdése mind olyan kihívások voltak, amelyek próbára tették a csapat erejét…Tovább →
Nárciszok napja

Nárciszok napja

2025. április 10-én immár 29. alkalommal került megrendezésre a Nárciszok napja Szlovákiában, amely a Rákellenes Liga kezdeményezésére valósult meg. Ez a különleges nap a daganatos betegek támogatásáról szól, és célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség elleni küzdelem fontosságára. A Nárciszok napján országszerte önkéntesek gyűjtenek pénzadományokat, hogy a Liga támogathassa a daganatos betegeket és hozzátartozóikat. Az esemény során a résztvevők kis nárciszvirágokat viselnek, ezzel kifejezve szolidaritásukat és együttérzésüket az érintettekkel.  Iskolánk diákjai is aktívan bekapcsolódtak a gyűjtésbe, és lelkesedésükkel hozzájárultak a közösségi összefogáshoz. Az ő elkötelezettségük és fáradhatatlan munkájuk nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a…Tovább →
Szép Magyar Beszéd

Szép Magyar Beszéd

Iskolánkat a Szép Magyar Beszéd verseny országos fordulóján Košláb Lea és Rácz Regina első osztályos tanulók képviselték. Nagy öröm számunkra, hogy ott lehettek az ország legjobbjai között. Gratulálunk!Tovább →
Természettudományi vetélkedő

Természettudományi vetélkedő

Az iskolánkon 2025. április 10-én megrendezett természettudományi vetélkedő nemcsak a diákok tudását, hanem kreativitását és logikus gondolkodását is próbára tette. A verseny célja, hogy népszerűsítse a fizika, kémia és biológia iránti érdeklődést, miközben a résztvevők megismerkedhetnek a tudományos világ híres alakjaival, mint például Nobel-díjasokkal, Steve Jobsszal és Henry Forddal. A vetélkedő során az  I.A, I.B, II.A, II.B, III.A és a III.B tanulói különböző feladatokat oldottak meg, amelyek a tudományágak széles spektrumát ölelték fel. A fizikai mértékegységek és a kémiai képletek mellett a biológiai folyamatok megértése is középpontba került. A résztvevőknek matematikai egyenleteket kellett megoldaniuk, hogy bizonyítsák…Tovább →
Április 7. – az Egészség világnapja

Április 7. – az Egészség világnapja

Iskolánk tanulói saját készítésű plakátokkal hívták fel a figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára valamint az egészséges életmódra. A diákok kreatív óra keretén belül játékos formában sajátították el a vitaminok szerepét az egészségünk megőrzése érdekében valamint a higiéniai szabályok betartását a mindennapi életben. Az legjobb alkotások a nap végén szavazás alapján lettek kiértékelve. A legtöbb szavazatot: Laura Románová, Alica Ballová, Žaneta Bodnárová, Kitti Csordásová, Štefánia Kováčová, Benjamin Lackó, Dominika Majorošová, Letícia Molnárová, Štefánia Pekárovičová, Miriam Krištofová kapta. A napot egy közismert szólással zártuk: ,,Mindennap egy alma az orvost távol tartja”Tovább →
Tanítónap az iskolánkon

Tanítónap az iskolánkon

Szlovákiában a pedagógusokat március 28-án ünnepeljük, ezen a napon született Jan Amos Comenius, pedagógus, filozófus, teológus és író. A jó pedagógus a megfelelő tudás mellett, az életre, az emberi értékekre is neveli a diákokat. Iskolánkon a diákparlament tagjai a díszteremben köszöntötték pedagógusaikat, és kézzel készített jelképes ajándékokat adtak át nekik. A II.B osztály aktív tanulóival együtt egy dallal tették még emlékezetesebbé a tanítók napját.   Királyhelmec polgármestere, Pataky Károly és helyettese Želinsky József és egy-egy szál rózsával köszönték meg a pedagógusok önzetlen munkáját. A tanárok üdvözletet és tolltartót is kaptak, amelyet Rastislav Trnka, a…Tovább →
Kenguru Matematikaverseny

Kenguru Matematikaverseny

A „Matematický klokan“, a legnagyobb nemzetközi matematikai verseny, amely ebben az iskolai évben 2025. március 25-én zajlott. A verseny játékos és képes logikai feladatokkal méri fel a diákok tehetségét a logikai gondolkodás terén. Iskolánk diákjai minden évben bekapcsolódnak a feladatok megoldásába, főleg azok játékos és nem a matekórákon megszokott feladataik miatt is. Ebben az iskolai évben iskolánk 20 tanulója vett részt  a KADET O12 kategória feladatainak megoldásában. A szokatlan megfogalmazású feladatok kissé próbára tették a diákok gondolkodását, főleg ami a rendelkezésre álló időt illeti. Másrészt viszont a feladatok érdekessége, játékossága miatt is szívesen kapcsolódnak be a versenybe. Eredményeiket türelmetlenül várják, amit a verseny elektronikus oldalán nézhetnek…Tovább →
Bodrogköz Fodrásza

Bodrogköz Fodrásza

2025. március 26-án került megrendezésre iskolánk szervezésében a  ” BODROGKÖZ FODRÁSZA„ elnevezésű nemzetközi fodrász verseny, amely idén már a 8. évfolyamába lépett. A versenyzők három kategóriában mérhették össze tudásukat.  Női frizura az 50es évekből, Női nappali frizura, CHARLESTON frizura kategóriák már az elnevezésükben is magukban hordozzák az igazán kreatív munkák reményét. Nagyszerű hajkoronák születtek, remek frizurák valósultak meg. A közönség tetszését is elnyerték a munkák, a fiatalok is szájtátva figyelték, hogyan lesz egy átlagos hajból valami egészen különleges és díszes költemény.  A verseny résztvevői nemcsak Kassa megyéből  érkeztek, hanem Magyarországról is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. A…Tovább →
ALMA MATER, az egyetemek bemutatója Kassán 

ALMA MATER, az egyetemek bemutatója Kassán 

március 26-án részt vettünk az ALMA MATER elnevezésű rendezvényen, ahol a szlovákiai egyetemek mutatkoztak be. Az ALMA MATER segít eligazodni a szlovákiai egyetemek kínálatában, megismerni az akadémiai környezetet, és megismertetni a diákokkal az ösztöndíj-lehetőségeket. Nemcsak érettségizők látogathatják a rendezvényt, hanem alsóbb tagozatos diákok is, akik már most szeretnének gondolkodni a jövőjükön. Iskolánkat a IV.A, IV.B, III.A, III.B, II.A, II.B osztály tanulói képviselték.Tovább →
Beszélgetés a munkaügyi hivatal munkatársaival az álláslehetőségekről

Beszélgetés a munkaügyi hivatal munkatársaival az álláslehetőségekről

2025. március 19-én, az első tanítási órán, meglátogattak minket a királyhelmeci munka-, szociális- és családügyi hivatal munkatársai, akik a harmadik évfolyamos tanulókkal beszélgettek. A tanulók a következő témákban szereztek ismereteket: merre tovább a tanulmányok befejezése után, hogyan kell eljárni, ha a tanuló megszakítja tanulmányait, a nyilvántartásba vétel feltételei, milyen feladatai vannak egy munkanélkülinek, mikor jogosult valaki munkanélküli segélyre. Az előadók tájékoztatták a tanulókat az továbbképző tanfolyamokkal kapcsolatban, de felhívták a figyelmet a legfontosabb weboldalakra is.Az előadás végén minden diáknak lehetősége volt elvégezni a szakmaválasztást segítő RIASEC személyiségtesztet, amelyet John L. Holland pszichológus dolgozott…Tovább →