Advent van

Advent van

A korábbi évekhez hasonlóan a hagyományos adventi koszorú lila gyertyákkal való feldíszítésével és az 1. adventi gyertya meggyújtásával ünnepeltük az advent kezdetét. Az adventi koszorú a méltóságot jelképezi, a tisztelet, az öröm és a remény kifejezése. Mindenkinek meg kell állnia egy pillanatra, és meg kell nyitnia szívét a béke, a boldogság és a szeretet előtt. Csendesedik már a szív,advent szeretetre hív.A koszorún gyertya ég,Legyen áldott mind a négy!Tovább →
Felsőoktatási kiállítás

Felsőoktatási kiállítás

A III.A és III.B osztály diákjai Mgr. Šemegová Gabriela és Mgr. Szatmári Szilveszter kíséretében 2024. november 13-án részt vettek a felsőoktatási kiállításon a kassai IT Szakképző Iskolában. Kassai, pozsonyi és rózsahegyi egyetemek mutatták be tanulmányi lehetőségeiket. Diákjainkat leginkább a kassai Műszaki Egyetem, a Repülési- és Állatorvosi Egyetem érdekelte. A felsőoktatási intézmények által hozott sokféle promóciós anyag, a kérdésekre való készséges válaszadásuk és a karjaik népszerűsítése biztosan megkönnyíti a középiskolás diákok számára a helyes döntést az érettségi után. A sikeres naphoz hozzájárult az is, hogy harmadikosaink megismerkedtek az iglói diákokkal és a város varázsával…Tovább →
A Tolerancia Nemzetközi Napja

A Tolerancia Nemzetközi Napja

2024. november 18-án az elsősök a diákparlamentjének szervezésében megemlékeztek a Tolerancia Nemzetközi Napjáról. A parlament tagjai egy tartalmas programot állítottak össze, amely során idézetekkel és lényegre törő bemutatóval magyarázták el a tolerancia fontosságát, mit jelent ez az emberek mindennapi életében. A koordinátor, Mgr. Banyková Katarína vezetésével a jelenlévő diákok, tanárok és mesterek egy szívhez szóló rövidfilmet nézhettek meg, amely saját fontosságunkról, emberségünkről és egymás iránti türelmünk kereséséről és megtalálásáról szólt. Köszönjük, hogy egy kicsit megállhattunk és elgondolkodhattunk arról, mennyire vagyunk képesek megérteni másokat és önmagunkat. Fényképek a Facebook oldalunkonTovább →
Kihágás, szabálysértés, bűncselekmény

Kihágás, szabálysértés, bűncselekmény

Mindenki már türelmetlenül várta a 2024 novemberének csütörtöki délutánját, hogy kérdéseket tehessenek fel és válaszokat kapjanak olyan témákban, mint a közbiztonság, zaklatás, a nyilvános helyen való dohányzás szabálysértése, mit jelent az, ha valaki szabálysértést követ el a törvény szerint, és így tovább. Kíváncsi kérdések záporoztak egymás után. Nagy László hadnagy nyugodtan válaszolt mindegyikre, és felhívta a diákok figyelmét a téves elképzelésekre, amelyeket a törvények megsértésével kapcsolatban gondoltak, és amelyekről azt hitték, hogy csak jó viccek vagy tréfák, miközben már beléptek a törvénysértések kategóriájába. Köszönjük a hadnagynak az informatív tájékoztatást, és úgy gondolom, hogy…Tovább →
Workshop Kassán a diákparlament tagjai számára

Workshop Kassán a diákparlament tagjai számára

2024. november 12-én diákparlamentünk tagjai a koordinátor vezetésével részt vettek a „Startup! Vállalkozás Kassán” című workshopon. A workshop fő célja az volt, hogy segítsen a diákoknak fejleszteni kreativitásukat, új ötleteket kitalálni és teret keresni a megvalósításhoz. Olyan témákkal foglalkoztak, hogyan készüljenek fel a potenciális problémákra, amelyek a startupokat és a fiatal kezdő vállalkozókat Szlovákiában fenyegetik. Mikor előnyösebb a tartós foglalkoztatás és mikor a vállalkozás. Érdekes információkat szereztek Szlovákia ismert vállalkozóiról, mint például Tomáš Baťa, Martin Guttman, Michal Štencl. Lehetőségük volt arra is, hogy kipróbálják, hogyan alapíthatnak vállalkozást saját elképzelésük szerint. A program színes…Tovább →
ENSZ és fenntartható fejlődési célok

ENSZ és fenntartható fejlődési célok

Az iskola képviseletében részt vettünk az NIVAM által szervezett: Az ENSZ-ről és a fenntartható fejlődési célokról szóló előadáson. Erre az eseményre 2024.11.8-án került sor a Bécsi "Vienna International Center" (VIC)-ben. Pozsonyligetfaluból indultunk vonattal Bécs felé, ahol metróval közlekedtünk a NIVAM munkatársainak segítségével. A VIC-ben részt vettünk egy idegenvezetésen, ahol megismerhettük az ENSZ különböző szervezeteit és ezek munkaköreit. A túra során bejártuk az óriási épületegyüttes egy részét és lehetőségünk volt betekintést nyerni egy éppen folyamatban lévő gyűlésbe is. Arról is beszélt az idegenvezetőnk, hogy miképpen zajlik a mindennapi élet a központban, hogyan dolgoznak az…Tovább →
Workshop elektroműszerész tanulóknak

Workshop elektroműszerész tanulóknak

2024. november 7-én a Királyhelmeci Műszaki Szakok és Mesterségek Szakközépiskolában Workshopot tartottunk elektroműszerész tanulóknak. Előadó Mgr. Michal Kundrata, a fogyasztóvédelmi cég energetikai elemzője volt. Előadásában a hagyományos erőművek, valamint a megújuló energiaforrások előnyeire és hátrányaira tért ki. Kifejtette, hogy Szlovákia számára milyen villamosenergia-termelési formák a legreálisabbak és gazdaságilag a előnyösebbek. Előadása végén egy kísérlet segítségével bebizonyította, hogy a legolcsóbb és legkörnyezetebbarát energia, a megtakarított energia.Tovább →
Röplabdatorna fiúknak

Röplabdatorna fiúknak

A röplabda egyszerű játék, ezért is nagyon népszerű a fiatalok körében. Átlátható szabályokkal rendelkezik, és bárki gyorsan megtanulhatja. Kassa megye által szervezett hosszú távú versenyek keretében biztos helyet foglal el a többi sportjáték között. Iskolánk tanulói rendszeresen részt vesznek a labdajátékon. Ennek bizonyítéka a 2024.10.25-én a tőketerebesi tornán való megmérettetés is, ahol a harmadik helyezést értek el diákjaink. Kitartó játékukkal bebizonyították, hogy a röplabda a futball mellett nagyon népszerű sport vidékükön. Köszönjük a szép eredményt!Tovább →
Író-olvasó találkozó Kürti Lászlóval

Író-olvasó találkozó Kürti Lászlóval

Ma iskolánkban különleges eseménynek lehettünk tanúi: Kürti László, a neves író, ellátogatott hozzánk egy író-olvasó találkozóra. A rendezvény célja az volt, hogy a diákok közelebbről megismerjék az író munkásságát, valamint inspirációt nyerjenek saját írói törekvéseikhez. A találkozó során Kürti László mesélt pályafutásáról, a könyveiről és az írás folyamatáról. A diákok izgatottan hallgatták a történeteit, és számos kérdést tettek fel, amelyekre az író szívesen válaszolt. Az esemény nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt, hiszen a fiatalok betekintést nyerhettek az írói világba, és talán kedvet kaptak ahhoz, hogy ők maguk is tollat ragadjanak. Összességében a…Tovább →
ZENIT verseny

ZENIT verseny

2024. október 28-án zajlott a Zenit gépészeti verseny iskolai fordulója. A versenyen a IV.A osztály tanulói vettek részt. Az elméleti részben egy 30 kérdésből álló tesztet írtak. A gyakorlati részben a rajzdokumentációnak megfelelő programot kellett elkészíteniük, ahol a következő szempontokat értékelték: technológiai folyamat, vágási feltételek, szerszámválaszték, program. A verseny értékelése: 1. helyezett: Orovský Štefan Junior2. helyezett: Koncz Patrik3. helyezett: Šikora Dávid Kristián Gratulálunk a nyerteseknek, és az első két versenyző továbbjut a regionális fordulóba.Tovább →