Startup! 2025

Startup! 2025

A Szabadidőközpont – Regionális Ifjúsági Központ középiskolásokat hívott meg a Startup! Vállalkozás workshopjára, amely az informális oktatás elemeinek felhasználásával a vállalkozói nevelés során az olyan elsajátított készségeket kívánja segíteni, mint a kritikus gondolkodás, csapatmunka, problémamegoldó készség, amelyek felkészítik a tanulókat a jövőbeli munkaerőpiacra. A program során foglalkoztak azzal, hogy hogyan lehet felkészülni azokra a potenciális problémákra, amelyek Szlovákiában a startupokat és a fiatal vállalkozókat fenyegetik, mikor előnyösebb a tartós munkavállalás, és mikor előnyösebb a vállalkozói tevékenység. A műhely célja, hogy segítse a tanulókat kreativitásuk fejlesztésében, új ötletek kidolgozásában és a megvalósításukhoz szükséges tér…Tovább →
Szép Magyar Beszéd műveltségi vetélkedő kerületi fordulója

Szép Magyar Beszéd műveltségi vetélkedő kerületi fordulója

2025. március 4-én került sor a Szép Magyar Beszéd műveltségi vetélkedő kerületi fordulója. A versenyzők egy szabadon választott szöveggel készülhettek, amelyet a verseny első részében tolmácsoltak. A megmérettetés második részében tíz perc állt rendelkezésre egy ismeretlen szöveg begyakorlására és értő tolmácsolására. Legizgalmasabbnak mégis a szövegalkotási feladat bizonyult. A versenyzők négy téma közül választhattak, és tizenöt perc állt a rendelkezésükre, hogy összeszedjék gondolataikat és felkészüljenek a fogalmazásuk előadására. Iskolánkat a kerületi fordulón Bodnár Nicolas II.B, Rácz Regina I.D és Košláb Lea I.D képviselte. Az országos versenyen IV. kategóriában Košláb Lea és Rácz Regina fogják…Tovább →
Tollaslabda verseny a középiskolások részére

Tollaslabda verseny a középiskolások részére

A tollaslabda egy nagyon gyors sportág, amely a legősibb sportok közé tartozik. Valószínűleg Indiából származik, ahol ma is játszanak egy „POONT” nevű sportot, amelyből ez a nagyon közkedvelt játék kialakult. Nagy népszerűségnek örvend szabadidős tevékenységként is, de az olimpiai sportágak közé is besorolták. A tollaslabda a középiskolások körében is népszerű, ezért is került be a megyei hosszú távú sportversenyek közé. 2025. február 25-én ebben a játékban mérettettünk meg a Királyhelmeci Gimnáziumban. Iskolánkat háromfős fiúcsapat képviselte: Üveges Bence, Kocsis Zsombor a II.B-ből és Garay Dávid az I.A-ból. A lánycsapat tagjai Pekárovičová Štefánia, Kovácsová Štefánia…Tovább →
Bálint-nap az iskolánkon 

Bálint-nap az iskolánkon 

Az iskolánkban több alkalommal is megemlékeztünk a Valentin napról „Valentin-napi postával”. A tanulók Valentin-napi üdvözleteket és ajándékokat készítettek, amelyeket barátaiknak címeztek. Valentin-napi üdvözlőlapjukba valami kedveset, vidámat, bátorítót írtak barátjuknak, sőt volt, aki apró ajándékkal is kiegészítette azokat. Az diákparlament képviselői a hatodik órán osztották szét a Bálint-napi üdvözlőlapokat, amely sok diák arcára csaltak mosolyt. Az esemény fényképei a Facebook oldalunkonTovább →
Olvasási és helyesírási készségek felmérése

Olvasási és helyesírási készségek felmérése

Egy szerdai (2025. február 5.) és csütörtöki (2025. február 6.) napon a szlovák nyelv és irodalom óráinkat olvasási készségeket és szlovák helyesírást célzó tesztekkel színesítettük. A teszteket a harmadikos diákok körében végeztük, konkrétan a III. A osztályban. Az olvasási készség tesztfeladatai mérték a diákok képességét nemcsak az olvasás értelmezésében, hanem az információk szelektálásában, a kapcsolatok felismerésében és azok gyakorlati életben való alkalmazásában is. A diákoknak egy rövid szöveget kellett elolvasniuk, majd különböző típusú kérdésekre válaszolniuk. A helyesírási teszt eredményei megmutatták, hogyan ismerik a diákok a hangzási asszimilációt (köznyelvben hangváltozás), az i/í vagy y/ý…Tovább →
Sítanfolyam 2024/2025

Sítanfolyam 2024/2025

Immár második éve diákjaink sítanfolyama a Kassához közeli Epreske sport- és rekreációs központjában zajlott. A szép napos idő és a jól karbantartott sípályák megfelelő feltételeket biztosítottak a síelés alapjainak elsajátításához. Mgr. Jánošík Zoltán és PaedDr. Balogh Szilárd tanárok szakmai tudása és hozzáállása garancia volt arra, hogy a diákok elsajátítsák a síelés alapvető ismereteit, és ezzel együtt megszeressék ezt a vitathatatlanul szép sportágat. A tizenkilenc diák mindent megtett azért, hogy közös elhatározásuk valóra váljon. A képzés harmadik napján Tedde Davide Gavina véletlen balesetet szenvedett, akinek ezúton kívánunk gyors felépülést. Ez is bizonyítja, hogy ez…Tovább →
Skills  Slovakia – Építőmesterek versenyszerű bemutatója – iskolai forduló

Skills  Slovakia – Építőmesterek versenyszerű bemutatója – iskolai forduló

Iskolánkban 2025. január 23-án rendeztük meg a „Skills Slovakia” verseny iskolai fordulóját, amelyen kőműves tanulóink vettek részt a szakmai gyakorlat keretében. A rendezvényt a megnyitó és a nap témájának ismertetése után munkabiztonsági oktatás követte. A másodikos és harmadikos diákjaink a nap első felében elméleti kérdésekkel foglalkoztak, amelyek a burkolási technikákhoz kapcsolódtak, mestereink irányítása mellett. A gyakorlati rész során külön előkészített munkaterületeken a tanulók különböző burkolási technikákat alkalmaztak a feladatlapjuk alapján. A másodikosok az autószerelő műhely területén fal- és lábazatburkolatot készítettek ragasztásos technológiával meghatározott felületen, amelyek véglegesen beépítésre kerültek. Ezzel a munkával a helyiség…Tovább →
Az oktatási folyamat megszakítása

Az oktatási folyamat megszakítása

Tisztelt szülők, kedves tanulók! Tájékoztatjuk a szülőket és az iskola tanulóit, hogy a tanulók körében tapasztalható légúti megbetegedések nagy száma miatt az iskola 2025.01.28-tól 2025.01.31-ig (4 munkanap) zárva tart. A tanítás ideiglenes szüneteltetését egyeztettük a Járási Közegészségügyi Hivatallal, valamint a fenntartóval (Kassa megye – oktatási osztály). Egy 19 fős tanulócsoport 2025.01.27-től 2025.01.31-ig sítanfolyamon vesz részt a program szerint. A tanítás 2025.02.03-tól (A-hét) folytatódik. ÜdvözlettelAz iskola vezetőségeTovább →
Szép Magyar Beszéd műveltségi vetélkedő az iskolánkon

Szép Magyar Beszéd műveltségi vetélkedő az iskolánkon

2025. január 23-án került sor a Szép Magyar Beszéd műveltségi vetélkedő iskolai fordulója. A versenyzők egy szabadon választott szöveggel készülhettek, amelyet a verseny első részében tolmácsoltak. A megmérettetés második részében tíz perc állt rendelkezésre egy ismeretlen szöveg begyakorlására és értő tolmácsolására. Legizgalmasabbnak mégis a szövegalkotási feladat bizonyult. A versenyzők négy téma közül választhattak, és tizenöt perc állt a rendelkezésükre, hogy összeszedjék gondolataikat és felkészüljenek a fogalmazásuk előadására. Az iskolai fordulón Tokár Máté I.B, Móricz János I.B, Balla Csongor I.B, Bodnár Nikolasz II.B, Cicu László II.B, Üveges Bence II.B, Varjan Péter Pál II.B, Novákovics…Tovább →