Tanulmányi kirándulás a Sóstói Múzeumfaluba

Tanulmányi kirándulás a Sóstói Múzeumfaluba

2023. április 14-én iskolánk tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt, melynek célja a Petőfi-emlékév alkalmából megrendezett észak-magyarországi kiállítás megtekintése volt. A program egy múzeumpedagógiai foglalkozással kezdődött a Kalamáris Vendéglőben, amely egy rendhagyó vendéglő, ugyanis valós ételek helyett Petőfi-versek vannak a kínálatában. Tanulóink közösen verseltek, majd különböző képek és zene segítségével próbálták közelebb hozni a költőt napjainkhoz. Ezután néprajzi kifejezésekkel ismerkedtek meg. Olyan régi, a falusi hétköznapokhoz tartozó eszközökkel, szerszámokkal, viseletdarabokkal, melyek mind megjelentek Petőfi műveiben, ezeken keresztül is közelítve a költőhöz. A program második felében a tárlatvezető az Árpád-kori faluba kalauzolta a tanulókat, ahol…Tovább →
Látogatás a kassai Szlovák Műszaki Múzeumba

Látogatás a kassai Szlovák Műszaki Múzeumba

2023. március 31-én a kassai Szlovák Műszaki Múzeumba látogattak el iskolánk tanulói. A kiránduláson a III.A és III.B osztály tanulói vettek részt. A cél az volt, hogy ne csak új ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek, hanem szép élményeket is. A Szlovák Műszaki Múzeum a legalkalmasabb hely erre, hiszen számos lehetőséget kínál az új jelenségek megismerésére. A múzeumon belül különböző megállóhelyek találhatók, mint például az Elektromos kisülések csarnoka, ahol a tanulók dinamikus fénybemutatón és elektrosztatikus kísérleteken keresztül aktívan megismerkedtek a valódi transzformátorok, induktorok és generátorok veszélyes feszültségei elleni védelemmel. A múzeum másik látványossága a planetárium, ahol…Tovább →
Kirándulás a víz világnapja alkalmából

Kirándulás a víz világnapja alkalmából

A Műszaki Szakok és Mesterségek Szakközépiskolájának tanulói a víz világnapját ünnepelték. Ebből az alkalomból 2023. április 3-án egy kiránduláson vettek részt, mely során nemcsak új ismeretekkel, hanem érdekes és hasznos tapasztalatokkal is gazdagodtak. A víz mindenhol körbevesz bennünket és az emberi élet alapvető alkotóeleme. Éppen ezért nagyon fontos, hogy elegendő információval rendelkezzünk a természetben zajló víz körforgásáról, valamint azokról a folyamatokról, melyek biztonságossá teszik a vizet, hogy otthonainkban is használni tudjuk. A Nagymihályi Környezeti Oktatási Alap a gyermekek és fiatalok oktatásával foglalkozik ezen a területen. A természettudományos és környezeti nevelés keretén belül a tanulók…Tovább →
Értesítés

Értesítés

2023.4.5-én szervezési okok miatt az iskola igazgatónője a tanulóknak (a II.NŠ és II.F osztályokat kivéve) igazgatói szabadnapot rendel el. Húsvéti szünet: 2023.4.6 - 2023.4.11. Tanítás a szünet után: 2023.4.12 B hét / szerdaTovább →
Pedagógusnap a mi iskolánkon!

Pedagógusnap a mi iskolánkon!

Comenius, a nemzetek tanítója mindig is meg volt győződve arról, hogy az emberi boldogság kulcsa az oktatás. Minden évben március 28-án megemlékezünk a tanárok fontos ünnepéről, a pedagógusnapról. A pedagógusnap alkalmából meglepetésműsorral és saját készítésű ajándékkal köszöntötték a tantestület tagjait a diákparlament aktív tanulói. [custom-facebook-feed feed=3]Tovább →
Startup! Vállalkozás Workshop

Startup! Vállalkozás Workshop

Startup ide, startup oda, mindannyiunknak vannak startupjai, de senki sem tudja, hogy ez pontosan mit jelent – ​​mert mindenki a maga módján értelmezi. Kávézót nyitottál? Remek, van egy induló vállalkozásod. Legalábbis néhányan így értelmezik a kifejezést. Az elmúlt években a „startup“ kifejezést használták minden újonnan alapított cégre. Miért nevezik tehát a startupot startupnak, és miben különbözik egy startup a többi induló cégtől? Nyilvánvaló, hogy egy zöldséges valószínűleg soha nem lesz startup, igaz? Nem számít a korod, vagy hogy a startupod hol kezdi az indulását. Lehet az egy garázsban, pincében vagy éppen egy gyerekszobában.…Tovább →
Kenguru Matematikaverseny

Kenguru Matematikaverseny

A „Matematický klokan – Kenguru Matematikaverseny“, a legnagyobb nemzetközi matematikai verseny, mely immár 25 éve lebilincselő, játékos és képes logikai feladatokkal méri fel a diákok tehetségét a logikai gondolkodás terén. Iskolánk diákjai minden éven bekapcsolódnak a feladatok megoldásába, főleg azok játékos és nem a megszokott stílusuk miatt is. Ebben az iskolai évben 2023. március 27-én zajlott a verseny, amelyben iskolánk 10 tanulója vett részt a KADET O12 kategóriában. A különleges megfogalmazású feladatok kissé próbára tették a diákok gondolkodását, főleg ami a rendelkezésre álló időt illeti. Másrészt viszont tetszett nekik a feladatok érdekessége, játékossága. Eredményeiket türelmetlenül várják, amit a verseny elektronikus oldalán nézhetnek majd meg…Tovább →
Junior Autószerelő 2023

Junior Autószerelő 2023

2023. március 17-én iskolánk részt vett a "Junior Autószerelő 2023" versenyen. A regionális forduló szervezője a kassai Stredná odborná škola automobilová szakközépiskola volt. A versenyen a szabályok alapján gépkocsijavító-műszerész vagy gépkocsijavító-villanyszerelő szakmát tanuló harmadik évfolyamos diákok vehettek részt. Iskolánkat, Világi Ottó, a III.C osztályos gépkocsijavító-műszerész képviselte.                                                A versenyzők saját munkaruhájukat és saját munkacipőjüket hozták magukkal, végig a versenyzők számára fenntartott helyeken tartózkodtak. A versenyzők rajtszámokat kaptak, amelyeket a verseny alatt viseltek. A jövő szakembereinek elméleti tudását hat feladatból álló kérdéssorban, majd gyakorlati készségeiket pedig szintén hat munkafeladatban mérték fel egyenként meghatározott időkeretben. A verseny során…Tovább →